Kitől indul kezdet és vég...

Igen,most arról a nagybetűs valakiről lesz szó,aki egy beforraszthatatlan sebet hagy a szíveden,s ettől a "megsebzéstől" többé nem érzed magad hallhatatlannak,hanem hirtelen száguldva kezd pörögni veled az idő,mintha egy hullámvasút vinne keresztül életed innentől kezdődő szakaszán és minden apró rezzenés és történés mély és szerteágazó,mérhetetlenül fontos értelmet kap a mindennapjaidban.Minden színes lesz és mozgalmas,ábrándokkal teli és vadregényes,mintha egy fotóalbum lapjain sétálnál keresztül egy akciófilm kockáin át.Minden érzés és benyomás hihetetlenül intenzívvé válik,mint egy régi,de megunhatatlan  Karády vagy Törőcsik film,amit újra-és újra végignéznél.
Ezek az érzések csak egyszer törnek elő,az egyetlen,az elsöprő,az igazi és megismételhetetlen csak egyszer jön el az életben.Hogy miért is mondom ezt?Ennek több oka van.Egyrészt azért,mert bizony sajnálom Bosc Kobak barátosnémat azért,amiért önhibáján kívül ilyen lehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe hozták pont eme ritka nemes érzésnek a megnyilvánulásának kapcsán.Én mégis azt mondom neked,drága barátném,hogy ilyen helyzetben is,ha a szükség úgy hozza,összeszorított fogakkal,bár fájó szívvel és acélos tekintettel és elszántsággal kell folytatnod utadat magad mögött hagyva őt,hiszen ugyanígy tettek a katonák is a jobb élet reményében.Sokszor maguk mögött hagytak mindent,családot,álmokat,terveket,ha menni kellett,mindezt el kellett dobniuk maguktól.Még gondolkodni sem volt nagyon idejük.
Ez az ember nem tudja értékelni a legnemesebb érzéseket,mit egy ember csak kaphat,de minősíthetetlen hozzáállása alapján nem is méltó rá,hogy szeresd barátném!Ahogy téged ilyen könnyen otthagyott,mást is ott fog,mert neki olyan egy nő,mint valami könnyű nyári viselet.Egy darabig be van zsongva érte és nagyra becsüli,de aztán megtetszik neki egy másik és már vált is.Az ilyen nem érdemli meg,hogy szeressék,könnyed,laza flörtöket érdemel,semmi mást és azt,hogy ezerszer,milliószor szépen pofáraejtsék.Mert a nemes érzések és megnyilvánulások számára nem jelentenek mást,mint egy fejezetet egy hihetetlenül hosszú és terjedelmes sztoriban.
Ne bánkódj miatta,mert az idő lesz,mi minden sebet begyógyít a szíveden.Most még mar,tépi a szíved és szüntelenül fojtogat,mert vele együtt egy darabot vesztesz el a lelkedből és ez olyan,mint egy kisebb haláltusa.Fájdalmad teljesen megértem,de tiszta szívvel hiszek benne,hogy rádtalál majd egy őszinte,önzetlen és igaz szerelem és ha ez az érzés el fog érni,akkor csak legyinteni fogsz a most felvetett dolgokra és történésekre.
Aki visszaél a bizalmaddal és semminek veszi a kapcsolatotokat,az nem méltó arra,hogy szeresd!!!Ez jusson eszedbe,amikor a csalódás keserűsége éget..
Ezt még szeretném minden kedves látogatóval és olvasóval megosztani,mert egy gyönyörű történet és neked is ajánlom,kedves barátném:
A rózsa

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók. Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket,

De váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket.

Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon.
Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.

Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és bimbója újra

élénk vörös színben pompázott.

Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes
és csodálatosan illatos. Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett,
és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ...

És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.
- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.

- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.

- De megszúrtál a tüskéddel!

- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak,
hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.

- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.

Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg.

Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:
- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:

- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.

A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába.

A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor. És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél. A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál,
de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?

- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni téged, a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának. A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról.
Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.
S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán, levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot.
Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.

S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja,
Úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült. Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége
megérintette lelkét. Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.

Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez. A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták. S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót.

Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét. Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságba Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy
mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak. Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót
oly hatalmas távolság választotta el egymástól.
Több ezer kilométer ....

Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.