Ami a legfontosabb dolog az életben

A mindennapok kusza és olykor átbogozhatatlannak tűnő forgatagában sokszor nem vesszük észre,hogy a legfontosabb az lenne számunkra,hogy a bennünket körülvevő és a mi szívünket-lelkünket "beágazó"szeretetetszálakat ápoljuk és azt a szeretet,amit ránksugároznak a környezetünkből,azt feltétlenül visszasugározzuk.Ez kellene,hogy legyen minden megkezdett nap mottója,mert a munka,a tennivalók,a kötelességek magas falakat kezdenek felhúzni a bármilyennemű kapcsolataink közé ezáltal,hogy a tennivalóba könyékig beleássuk magunkat...
Én is mit veszek észre?Hogy ezerrel kenem az ipart,bár az igaz,hogy valóban egy nyüzsge és dinamikus típus vagyok,aki nem nagyon ül meg egyhelyben sokáig.Hogy ez előnyömre válik-e,az majd kiderül a továbbiakban.
De hogy még a tengernyi történéssel is lépést tudjak tartani,ahhoz már kétség sem férhet,hogy abszolút nem egyszerű feladat.
Végre három műszakból visszaugrottunk két műszakos munkarendbe,bár ez elsősorban a lakók érdeme,akik kellőképpen megfelelő arányban és kellő határozottsággal (immár több ízben)felszólaltak a főleg harmadik műszakban előforduló botrányosan viselkedő és az áruház területe körül hangoskodó,szemetelő és bandázó fiatalok ellen.Teljesen igazuk volt,mert elég botrányosan tudtak viselkedni és erre nem mentség,hogy ezt az alkohol hozta ki belőlük,jelentős hányaduk anélkül is modortalan és udvariatlan tud lenni.Bár mivel hozzászokunk ehhez a műszakhoz is,elég furcsa volt újra este tízkor bezárni,mint rég,de egyáltalán nem bánom,hogy így történt.
Az éj leple alatt mindig megjelentek különleges állatfajok,olyanok,amiket jobb esetben csak állatkertben lát az ember elkülönített ketrecben,rosszabb esetben pedig szabadon kószálgat nálunk...
Némi változtatással is együtt járt a folyamat.Az eddig mindenhol nonstop nyitvatartással "körbecsomagolt" kirakatot fiatal és viszonylag deroratív fickók népesítették be és serényen szedték le az eredeti kiragasztást,hogy feltehessék a kétműszakos nyitvatartást.Mi odabentről nem sokat láttunk az egészből,csupán mikor elviharzottunk a raktár mellett és ott a kinyitott ajtón át,ami a kirakatba vezetett,láttál néhány fiatal fickóhoz tartozó futóművet,azaz lábat láttunk..
Bizonyos szintű kellemetlen érzést hagy bennem,hogy a másik áruház műszakvezetőt kért tőlünk,így egyik műszakvezetőnktől meg kellett válnuk és ezúttal D.R-re esett a választás,aminek nem különösebben örültem,mert ő egy igazán korrekt,abszolút dinamikus,határozott és igazságos m.vezető volt,erre a hülye R áruház nem elorozza tőlünk??Piszok disznók,fogjanak maguknak,ne tőlünk vegyenek el!Mégis elvitték,ő sem nagyon örült neki,sőt egyáltalán nem örült neki.Az eredeti kérés szerint górénknak,H.A.-nak kellett egy m.vezetőt választani,akit átküld.Bár nekem lett volna más tippem,kit küldjön,de persze nem azt küldte,de az élet nem lehet és nem is lesz mindig igazságos..
P.T. pedig felmondott,mert ő volt az egyetlen olyan férfi alkalmazott ezen a Föld nevű bolygón,aki a világ legjelentéktelenebb dolgán is úgy tudott puffogni,mint egy parlagi vipera.Valamint ahhoz képest,hogy (állítólag)békés és harmónikus párkapcsolatban van,szinte minden kolegnőjének intenzíven és félreérthetetlenül konkétan udvarolt.Abszolút nem bánom,hogy elmegy,pont ezek miatt.Ő mindig szerette sztárolni magát,de persze minden váltótársa ezért nem jó,azért nem jó,mást sem hallottam.Ráadásul fiú léttére eszméltlenül sokat képes beszélni és csupa csacskaságot,amire kár pazarolni a tüdőjéből kiáramló oxigént...

Némi hallgatás után "megtört a csend"..

Valamikor bölcsebb hallgatni,s most bizony én is így láttam jobbnak,bár a lelkem mélyén hiányzott az írás varázsa,ez a bűvös kitárulkozás a világ felé,amely a maga nemében bizonyos mértékben olyan,mintha a mély és titokzatos esti homály után mintha  az élet pirkadata által lassan kirajzolódnának a körvonalaim és egyszerre csak "életre kelnék"...Mindez itt a sorok által történik.Akár egy bennünket körbelengő angyali varázslat,amely eszközt ad az ember kezébe,hogy minden arra méltó embert meg tudjon becsülni és egyedül emberi értékét látni benne.Hogy élnek-e vele,az csakis egyedül rajtuk/rajtunk múlik.
Egyébként is egy piszokul elanyagiasodott világban élünk,ahol szinte már mindennek pénzben kifejezhető értéke van,kapaszkodjatok meg,Kínában a levegőnek is,mert külön "oxigénbárokat"üzemeltetnek ott,hogy a szmoggal erősen szennyezett,túlnépesedett kínai városok és települések -némi ellemérték fejében természetesen-felfrissülhessenek egy kicsit.
A kínaiak egyébként is javarészt jó üzletemberek vagy legalábbis van érzékük hozzá és benne van a vérükben,mert manapság ha elmegy az emberfia egy-egy forgalmasabb városban,nem fordulhat ott meg anélkül,hogy nem látna egy kínais gyorsétkezdét,egy piacot,amin kínaiak árusítanak vagy egy ruha-cipőboltot,amit kínaiak vezetnek.De mi vezeti őket,hogy elhagyják az otthonukat és egy ilyen távoli kis országba vitorlázzanak,mint a miénk?Ez igencsak olyan kérdés,amire csak ők tudják a választ.De azt hallottam,hogy állítólag a kínaiak mindig hazamennek meghallni,ha érzik,hogy közel a vég,hazautaznak.
De most ennyit a kínaiakról,evezzünk vissza hazai vizekre...
Az utóbbi időben,amíg nem írtam,rém sok dolog történt,ezt csak dióhéjban fogom elmazsolászgatni,mert különben itt öregednék meg a gép mellett és mire felállnék innen,már mehetnék is kapásból a nyugdíj-intézetbe..:-)
Igen,a humorom mostanság sem hagyott cserben,bár kemény ez az időszak,nem puhányoknak való.De mindig abból indulok ki,ha egy újabb nehéz helyzet előtt állok,hogy mennyivel keményebb életük volt a nőknek a 18.században,.Jóformán semmihez nem volt joguk,a parasztlányok állandóan éheztek,állandó adókkal súlytották őket,semmi kikapcsolódásuk nem volt,csak tehenet,meg jószágot őriztek,segítettek otthon,hamar beálltak dolgozni,mert a szükség ezt kívánta.Sőt ha úgy hozta a helyzet,még harcolnia is kellett-kőkemény,acélos nők lehettek,hiszen ennyi kemény elvárás biztos megedzette őket.Nem volt diszkó,meg ide megyek-oda megyek,elflangálgatok,szinte csak kötelesség és mégis eléldegéltek így.Manapság mi van?Csak szét kell nézni,miközben az emberfia baktat valahol és mindig moderizálatlan,modortalan,elkanászodott,fiatal kis "csípásokkal"taálkozik össze,akiknek csak ünnepnapokon vagy "puncsoláskor"jut eszükbe köszönni.Nem tudnak semmi értékeset és maradandót csinálni.És a nagy többségük úgy hazudik,mintha külön tantárgyként tanulta volna.Így aztán anyuci-apuci azt gondolják távol tartózkodó lurkójukról,hogy minden a legnagyobb  rendben van,közben pedig ő botrányosan viselkedik,megkereszteli vizeletével a nagykaput,társaival,a haverokkal szemetelnek,csúnyán beszélnek,másokba belekötnek,cigiznek és úgy isznak,mint az apjuk.