Itt vagyok újra és egy ideje nem írtam,de ennek megvolt a maga miértje.Érzések nagy háborúi zajlottak bennem,saját eszméim,elképzeléseim,álmaim forradalmai,kitörései,esetleg bukásai,nem egy kimondottan nyugodt időszak ez számomra,de hálát adhatok a Jóistennek,hogy adta mindazt,amit eddig is adott.Ha bármi rossz ér,mindig ebből indulok ki,valamint abból,hogy vannak,akik nálam rosszabb helyzetben vannak és meg kell becsülnöm mindazt,ami körülvesz.
“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)
