Magamról

Saját fotó
Egy olyan egyéniség vagyok,aki fontosnak tartja az őt körülvevő emberi kapcsolatokat,de ugyanakkor nyitott az új barátságok,a számomra újabb emberi sorsok megismerésére is,mert az emberi megnyilvánulások fontos szerepet játszanak az életemben,fontosnak tartom őket.Nyüzsge és életvidám leányzó vagyok,akit vonzanak a kihívások,az élet pörgős része,a pezsgés. Társaságcentrikus lény vagyok.Lehet,hogy olykor kívülről zárkózottnak tűnök,de ez azért van,mert azt avatom a bizalmamba,akiben feltétel nélkül megbízhatok.És erről előbb meg kell győzödnöm.Imádok poénkodni,viccelődni,habár most nem egy kimondottan egyszerű időszakon megyek keresztül.

2011. július 24., vasárnap

Képtelen voltam leírni idáig,most sikerült





Egészen idáig nem volt erőm írni Főnix hirtelen elvesztéséről,mert olyan hirtelen és kegyetlen módon érintett,bátran állíthatom immár,hogy a legeslegmélyebb szintekig meghatott és egy darabot a szívemből magával is vitt.Soha nem fogom őt elfelejteni.Egy felbecsülhetetlenül értékes társ volt a mindennapjaimban.Nagyon szeretnivaló nimfa leányzó volt,nekem közeli hozzátartozómmá vált.
Halálát az élet egyik legnagyobb igazságtalanságának éltem meg,mert mérhetetlenül közel álltunk egymáshoz.Mélyen letaglózott,amikor hirtelen elvesztettem őt,semmi nem utalt a bekövetkezni készülő tragédiára.
Egyik nap(06.12.-én)még vígan repdestek és rosszalkodtak,valamint pezsegtek a kis "cinkostársával",Putyurúval,de késő délután felé már nem evett és érdekes dolog történt:én beültem a gép elé internetezni és ő mindenáron rám akart repülni,úgy szállt le,hogy az ölemben kötött ki és mindenáron a vállamra akart mászni,nagyon menetelt a vállam felé,amikor pedig odaért,egy tapodtat sem mozdult onnan,amikor vissza akartam rakni a kalitkára,akkor sem nagyon akart visszamenni a kalitkára.Húzódott oda hozzám,én örültem a gesztusnak és sajnos már csak később értettem meg igazán az üzenetét,amit hordozott:ő már akkor tudhatta,hogy valami nagy baj van és velem akart még lenni..
Este aztán hirtelen romlani kezdett az állapota:délutántól egyáltalán nem evett,időszakosan öklendezett,ahogy feltettem a kalitka tetejére,ott gubbasztott és nem nagyon mozdult.
Én fel-felijedtem,mert elég rosszul festett és féltettem,hogy Putyurú és megcsipkedi,egyszer csipkedte is,mert látta,hogy botorkál és közel talált menni hozzá.
Pünkösd volt,így természetes,hogy nem dolgoztam.
Az éjszakám nagyon rosszul telt,mindig felkeltem,mert nyugtalanított,hogy van,így szinte alig aludtam akkor valamit,azt is szakaszokban.De az alvásom akkor szépkeveset érdekelt,bármit megadtam volna azért,hogy Főnix visszaálljon eredeti jó állapotába,egyszerűen értetlenül álltam a hirtelen lezajlott erősen negatív történések előtt.Sajnos a kis drága Főnixem hajnalra igen rosszul festett már:lent gubbasztott a "kajálóstálcájukon"és a közvetlen mellette lévő kalitka rácsának volt dőlve,szemei csukva voltak.Nem nagyon mozdult,de amikor megmozdult,akkor úgy észleltem,hogy rossz az egyensúlya és a többségében csukva tartja a szemét.Etetni,itatni hiába próbáltam,még ereje sem volt hozzá.
Hiába próbálkoztam még este a paraffinolajos "áttisztítással",egyszer már segített,de most nem és láttam,ahogy a kis madárkámból száll ki az erő,szívbemarkoló pillanatok voltak.
Pünkösd napja volt és én sietve bogarásztam ki hajnalban az ügyeletes állatorvos telefonszámát az internetről.Én fél hat tájékán felhívtam és közöltem,hogy a papagájomnak a lehető leggyorsabb,sürgős beavatkozásra van szüksége,mire ő benyögött egy vérlázító "akkor 9-re jöhetek"választ.Továbbá felhívta a figyelmem arra,hogy ünnepnapokon mivel nincs rendelés,drágább az ügyeleti díj.Engem ez abban a vészhelyzetben egyszerűen nem érdekelt,mert széthasadt volna a szívem a elemésztő bűntudattól,ha annak tudatában hagyja itt földi pályafutását a legkedvesebb,legdrágább madárkám,hogy meg sem próbáltam segíteni rajta.Soha olyan hosszúnak a 6 és a 9óra közötti idő nem tűnt még,mint akkor.Kegyetlenül tehetetlennek éreztem magam és folyton attól tartottam,hogy mi van,ha hamarabb kileheli drága kis lelkét,mielőtt még el tudnék vele érni az állatorvoshoz.
Szívemben ezer tű szúrkálásának  hihetetlenül kínzó aggodalmával és kétségbeesésével végre elindulhattam az orvoshoz.Óvatosan helyeztem bele Főnixet a dobozba,amit előzőleg kipárnáztam neki.
Igyekeztem kiegyensúlyozott és finom,de viszonylag gyors léptekkel menni,mert benne volt az utolsó reményem,próbáltam hinni és hitegetni magam,hogy ő még segíthet,bár folyamatosan ott lebegett a szemem előtt az a bizonyos legnagyobb félelmem,hogy a mai napon esetleg elveszíthetem őt.Tehetetlennek éreztem magam ebben a helyzetben,bántott,hogy én már nem tudtam más lehetőséggel segíteni.
Tűző napon siettem át a dobozt finoman,de határozottan átfogva,siettem,mintha az életemért rohannék.
Amikor a rendelőhöz értem,hiába kopogtam többször,próbáltam a kilincs lenyomásával bejutni,mivel csengő nem volt,az előbb említettekre pedig nem jött ki senki,úgy voltam vele,hogy elindulok visszafelé,mert a tűző napon mégsem állhatok egy beteg,legyengült nimfával,a legdrágább madarammal ráadásul.
Amikor már közel voltam a lakáshoz,akkor csörgött rám az állatorvos,hogy "hol vagyok,mert ő itt várakozik".Én mondtam neki,hogy egy darabig próbálkoztam a kopogással,kilincsnyitogatással,de aztán elindultam,mert huzamosabb ideig nem állhattam ott a kis drágámmal abban a nagy melegben tűző napsütésben.
Végre sikerült betoppanni a rendelőbe,de ez nem adott enyhülést,csupán reménysugarat madaram életéért könyörgő kicsi szívemnek.Elmondtam a dokinak a tényállást,mire ő kivette Főnixet és elkezdte nyomkodni,ami neki eléggé fájt,mert hangosan felrikácsolt és láthatóan szenvedett.Én nem vettem jónéven,hogy az orvos erősen nyomogatja,hiszen láttam,hogy fáj neki.Aztán elmondta,hogy kell neki székletlazító injekciót adni,elvitte kicsit odébb,hogy azt beadja és be is adta,szegény nagyon rikácsolt és vérzett a kloáka körül,én még jobban megijedtem,még erősen meg is csípte a dokit,ő aki soha még a légynek sem ártott,de ez teljesen érthető,mivel az életéért küzdött.
Sajnáltam,ahogy ott van az életéért küzdve a doki kezében véres tollazattal az oldalán és hátul,a szívem szakadt meg érte,bármit megtettem volna,hogy ne szenvedjen.A doki beadott még neki valami vitamininjekciókat is,mert azt mondta,hogy a papagáj tényleg "elég határeset"és ez lehetőséget ad rá,hogy helyrerázza.A vitamininjekcióktól valamennyire felélénkült,de az injekciók szúrásaitól nagyon-nagyon megijedt,hiszen még egyszer sem kellett állatorvoshoz vinnem,így mindenáron meg akarta csípni a dokit,szegényke biztosan védeni akarta magát és az életét.
Meg is röntgenezte és azt mondta,hogy lát semmi különöset nem lát,de itt látszik egy bélelzáródás,valószínűleg ez a baj.Bár nem mondta biztosra és számomra nem igazolódott be,hogy feltétlen ez lenne a hibás,mert azt a székletlazító még kitisztította volna,úgy hiszem.A doki a vizsgálatok után 7200(!!)ft ügyelet díjat kért és semmi biztosat nem ígért.Azt mondta,hogy a mai nap vízválasztó lesz,ma derül ki,hogy túléli-e vagy nem.Ha minden rendben lesz és átvészeli a napot,hozzam vissza kontrollra holnap délután-mondta.
De ezután jött a legszívbemarcangolóbb része a történetnek,amire sajnos nem voltam felkészülve.Putyurút,a fiú nimfámat kénytelen voltam bezárni a kalitkába,mert Főnix egyre gyengébb lett és nem akartam,hogy Putyurú rátaposson esetleg vagy bántsa,nyugalomba akartam helyezni,hogy rendbejöjjön.Putyurú előbb fel-alá járkált,de aztán nyugalmasan folytatta tovább saját tevékenységeit.
Főnix pedig a kalitka rácsának dőlve várta szenvedések közepette a neki megváltást ígérő jobbulást vagy halált.
Rossz volt nézni,folyton-folyvást elszorult a szívem és könnyeimmel küszködve beszéltem Főnixhez,hogy tudja,itt vagyok mellette.Amikor beszéltem hozzá,kinyitotta a szemét,pedig nem kis erőfeszítésébe került,szaladni akart hozzám,de a lábai valamiért görcsben voltak,nem bírt rajtuk menni és az egyensúlya nem működött,ahogy megindult,szegénykém előrebillent,de akkor is elvonszolta magát a kezemig.A kezemig kúszott és ott szinte belecsúsztatta a kis begyét és a fejecskéjét a tenyerembe.Éreztem,hogy erősen dobogva ver a kicsi szíve és elfojtotta torkomat a sírás,mert tudatosult bennem,hogy innentől a hátralévő életének kicsi kis ideje meg van számlálva és teljesen elérzékenyültem,hogy vajon meddig fogom még érezni ezt a szívdobogást.
Az idő vészesen közeledett,bennem egyre nőtt a félelem,hogy elveszítem és hogy nem tehetek ellene semmit,ez szörnyű érzés volt.
Ott lent volt a kalitka melletti tálcán és begye,valamint feje a tenyeremben pihent,szemét akkor nyitotta ki időnként,amikor hozzá beszéltem.
Amikor ki kellett mennem a wc-re és érezte,hogy elengedem,már nyújtotta a nyakát utánam és kinyitotta a szemeit,keresett,hol vagyok.
Az utolsó periódusban szenvedett szegény,időnként fel akart pattanni,valószínűleg nagy fájdalmai lehettek és ment volna,de a lábai görcsbe voltak rándulva és ahogy nyomta volna magát előre,mivel rossz volt az egyensúlya,előrebillent.
A székletlazító hatása lehetett,hogy ilyen világos zöldes folyadék ürült időnként a kloákájánál,de semmi sűrűbb,csak folyadék.
Aztán felém iramodott,mint akinek az élete függ ettől és ahogy a tenyeremhez ért,görcsösen megszorította lábaival az ujjaimat,de úgy,hogy ki sem tudtam húzni azokat a szorításából.
Közvetlen közeléből akartam figyelni és ha kell,megfogni,mert féltem,hogy egyéb esetben több kárt teszek,mint hasznot és esetleg megnyomom.
Kioldottam a kis szorításából magam,de egyre jobban fel-feliramodott és vonaglott,akkor egy stabil helyen igyekeztem tartani.
A elszánt küszködés és küzdés egy ponton megszűnt és riadtan vettem észre,hogy teste nem harcol,s elcsendesül.
Gyönyörű kis pofikája a fürtös kölesen pihent,tekintete üvegessé kezdett válni,lábai és szárnya összezáródott,én pedig felé hajolva hangos zokogásban törtem ki,azt mondtam:
"Kérlek,ne menj el,ne hagy itt,szépen kérlek!Istenem,add őt vissza nekem!"
De ő nem adta vissza többé.
Aztán elvonultam és az emlékeinek irdatlan súlya alatt megszakadt a szívem,a könnyeim rendíthetetlenül potyogtak hol a tálcára,ahol Főnix élettelen kis teste feküdt,hol az ágyam bolyhos kék plédjére.Megnyugvást nem találtam,csak a merő kétségbeesést,ami körbevett,egy hétig még eléggé magam alatt voltam és pocsékul aludtam.
Amikor Putyurúnak megmutattam Főnix élettelen kis testét,még soha nem láttam állat szemében olyan keserűséget,mint az övében láttam.Aznap erőt vettem magamon és egy csomagba be akartam rakni a kis élettelen testet,hogy elvigyem édesapám kertjébe eltemetni és csodák csodája,amint raktam be a táskába,Putyurú is szállt rá a táskára és nézett bele.Vagy négyszer kellett visszaraknom a helyére,mert repült volna utánam és a táska után.
Putyurú nélküle nagyon magányos lett,ezt követően  mindig mindenhova jönni akart utánam,még a többi helyiségbe is,sőt amikor dolgozni mentem,akkor is.
Én pedig úgy éreztem magam,mint egy árván maradt magányos gyermek,élénken éltek bennem az emlékei,minden kis egyedisége,a gesztusai,a viselkedése,az idő és határtalan szeretet könyörtelenül az emlékezetembe véste.
Apám kertjében a "fügeóriások"hűs árnyai közt egy tisztásos részen helyeztük örök nyugalomra.Még közben is kövér könnycseppeket hullattam az őt immár borító sírhalomra.Tetejét kétoldalt egy-egy téglával,a tetején egy fekete márványlappal fedtem be.Egy ágból kis keresztet kötöttem össze és a keresztre kis nejlonzacskóban egy bőrből készült virágszálat erősítettem a keresztre.Azért húztam nejlonba,hogy az idő vasfoga kevésbé foghasson rajta.Minden este mondtam érte egy imát és kértem rá a Jóisten áldását és megköszöntem neki,hogy részem lehetett ebben a csodában és a gazdája lehettem egy ilyen szeretnivaló,ragaszkodó,igenis okos és édes kis madárkának,mint ő.
Ha valakit szerettek,legyen szó,legyen szó állatról vagy emberről,becsüljétek meg ezt a hihetetlen kincset,az ő szeretetüket,szeretetét és vigyázzatok rá,valamint tegyetek meg érte mindent,amit lehet,még akkor is,ha már reménytelen..Egy percig sem szabad lemondani valamiről a realitásra hivatkozva.

2 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon szépen leírtad. Eszembe jutott Jézusnak az a mondása, hogy egy madárka sem hullik le az égből az Isten tudta nélkül.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm,ez igazán kedves tőled.Egy darabig írni sem tudtam róla,némi idő kellett hozzá.A mai napig élénken él bennem minden vonása,minden egyes szokása,a vele töltött élménydús,szeretetteljes napok,átélt kedves percek és szituációk,mert nincs szó arra,amivel méltóképpen ki tudnám fejezni,hogy mennyire szerettem őt.Putyurú kapott egy új társat azóta maga mellé,mert nagyon magányos volt,mindenhova követni akart,nélkülem képtelen volt meglenni,márpedig én sem lehetek vele mindig ugyebár.Valamint nincs jogom megvonni őt egy társtól,mert mindenkinek kell egy társ,neki is.Bár először nem akartam új tojót,mert úgy tartottam,hogy ezzel cserbenhagyom az ő emlékét,de idővel rájöttem,ez nem befolyásolja azt,attól még ugyanúgy szerethetem.Főnix azóta is a szívem egy darabját képezi,soha nem felejtem el,amíg élek.

    VálaszTörlés