Érzések sűrűjében

Itt vagyok újra és egy ideje nem írtam,de ennek megvolt a maga miértje.Érzések nagy háborúi zajlottak bennem,saját eszméim,elképzeléseim,álmaim forradalmai,kitörései,esetleg bukásai,nem egy kimondottan nyugodt időszak ez számomra,de hálát adhatok a Jóistennek,hogy adta mindazt,amit eddig is adott.Ha bármi rossz ér,mindig ebből indulok ki,valamint abból,hogy vannak,akik nálam rosszabb helyzetben vannak és meg kell becsülnöm mindazt,ami körülvesz.

 “Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Főnix elvesztését követően írtam

 

Főnix,a legdrágább és számomra legfontosabb nimfám emlékére íródott az alábbi írás,aki sajnos 2011.06.13.-án 15.15perckor örökre eltávozott az élők sorából.
Pici,mindig olyannyira szerető és ragaszkodó kis szíve minden szeretetét jelenítem meg és az idők végezetéig emléke a szívemben él.Soha nem felejtem,ahogy hozzám és kis társához ragaszkodott,halálával a lelkem egy darabját is magával vitte.
Mintha ő mondaná,a kis drága:
Ne sírj, mert szeretsz engem
A halál nem jelent semmit
Csak átmentem, a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül....
csak mert a szemed most nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult szép
gyöngéd szeretetem.

Kérlek, légy szíves.... ha lehet, töröld le a könnyeidet,
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem....

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelkem megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indultam nem földi útakon,
Egy lett közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL:egyszer találkozunk!

Képtelen voltam leírni idáig,most sikerült

Egészen idáig nem volt erőm írni Főnix hirtelen elvesztéséről,mert olyan hirtelen és kegyetlen módon érintett,bátran állíthatom immár,hogy a legeslegmélyebb szintekig meghatott és egy darabot a szívemből magával is vitt.Soha nem fogom őt elfelejteni.Egy felbecsülhetetlenül értékes társ volt a mindennapjaimban.Nagyon szeretnivaló nimfa leányzó volt,nekem közeli hozzátartozómmá vált.
Halálát az élet egyik legnagyobb igazságtalanságának éltem meg,mert mérhetetlenül közel álltunk egymáshoz.Mélyen letaglózott,amikor hirtelen elvesztettem őt,semmi nem utalt a bekövetkezni készülő tragédiára.
Egyik nap(06.12.-én)még vígan repdestek és rosszalkodtak,valamint pezsegtek a kis "cinkostársával",Putyurúval,de késő délután felé már nem evett és érdekes dolog történt:én beültem a gép elé internetezni és ő mindenáron rám akart repülni,úgy szállt le,hogy az ölemben kötött ki és mindenáron a vállamra akart mászni,nagyon menetelt a vállam felé,amikor pedig odaért,egy tapodtat sem mozdult onnan,amikor vissza akartam rakni a kalitkára,akkor sem nagyon akart visszamenni a kalitkára.Húzódott oda hozzám,én örültem a gesztusnak és sajnos már csak később értettem meg igazán az üzenetét,amit hordozott:ő már akkor tudhatta,hogy valami nagy baj van és velem akart még lenni..
Este aztán hirtelen romlani kezdett az állapota:délutántól egyáltalán nem evett,időszakosan öklendezett,ahogy feltettem a kalitka tetejére,ott gubbasztott és nem nagyon mozdult.
Én fel-felijedtem,mert elég rosszul festett és féltettem,hogy Putyurú és megcsipkedi,egyszer csipkedte is,mert látta,hogy botorkál és közel talált menni hozzá.
Pünkösd volt,így természetes,hogy nem dolgoztam.
Az éjszakám nagyon rosszul telt,mindig felkeltem,mert nyugtalanított,hogy van,így szinte alig aludtam akkor valamit,azt is szakaszokban.De az alvásom akkor szépkeveset érdekelt,bármit megadtam volna azért,hogy Főnix visszaálljon eredeti jó állapotába,egyszerűen értetlenül álltam a hirtelen lezajlott erősen negatív történések előtt.Sajnos a kis drága Főnixem hajnalra igen rosszul festett már:lent gubbasztott a "kajálóstálcájukon"és a közvetlen mellette lévő kalitka rácsának volt dőlve,szemei csukva voltak.Nem nagyon mozdult,de amikor megmozdult,akkor úgy észleltem,hogy rossz az egyensúlya és a többségében csukva tartja a szemét.Etetni,itatni hiába próbáltam,még ereje sem volt hozzá.
Hiába próbálkoztam még este a paraffinolajos "áttisztítással",egyszer már segített,de most nem és láttam,ahogy a kis madárkámból száll ki az erő,szívbemarkoló pillanatok voltak.
Pünkösd napja volt és én sietve bogarásztam ki hajnalban az ügyeletes állatorvos telefonszámát az internetről.Én fél hat tájékán felhívtam és közöltem,hogy a papagájomnak a lehető leggyorsabb,sürgős beavatkozásra van szüksége,mire ő benyögött egy vérlázító "akkor 9-re jöhetek"választ.Továbbá felhívta a figyelmem arra,hogy ünnepnapokon mivel nincs rendelés,drágább az ügyeleti díj.Engem ez abban a vészhelyzetben egyszerűen nem érdekelt,mert széthasadt volna a szívem a elemésztő bűntudattól,ha annak tudatában hagyja itt földi pályafutását a legkedvesebb,legdrágább madárkám,hogy meg sem próbáltam segíteni rajta.Soha olyan hosszúnak a 6 és a 9óra közötti idő nem tűnt még,mint akkor.Kegyetlenül tehetetlennek éreztem magam és folyton attól tartottam,hogy mi van,ha hamarabb kileheli drága kis lelkét,mielőtt még el tudnék vele érni az állatorvoshoz.
Szívemben ezer tű szúrkálásának  hihetetlenül kínzó aggodalmával és kétségbeesésével végre elindulhattam az orvoshoz.Óvatosan helyeztem bele Főnixet a dobozba,amit előzőleg kipárnáztam neki.
Igyekeztem kiegyensúlyozott és finom,de viszonylag gyors léptekkel menni,mert benne volt az utolsó reményem,próbáltam hinni és hitegetni magam,hogy ő még segíthet,bár folyamatosan ott lebegett a szemem előtt az a bizonyos legnagyobb félelmem,hogy a mai napon esetleg elveszíthetem őt.Tehetetlennek éreztem magam ebben a helyzetben,bántott,hogy én már nem tudtam más lehetőséggel segíteni.
Tűző napon siettem át a dobozt finoman,de határozottan átfogva,siettem,mintha az életemért rohannék.
Amikor a rendelőhöz értem,hiába kopogtam többször,próbáltam a kilincs lenyomásával bejutni,mivel csengő nem volt,az előbb említettekre pedig nem jött ki senki,úgy voltam vele,hogy elindulok visszafelé,mert a tűző napon mégsem állhatok egy beteg,legyengült nimfával,a legdrágább madarammal ráadásul.
Amikor már közel voltam a lakáshoz,akkor csörgött rám az állatorvos,hogy "hol vagyok,mert ő itt várakozik".Én mondtam neki,hogy egy darabig próbálkoztam a kopogással,kilincsnyitogatással,de aztán elindultam,mert huzamosabb ideig nem állhattam ott a kis drágámmal abban a nagy melegben tűző napsütésben.
Végre sikerült betoppanni a rendelőbe,de ez nem adott enyhülést,csupán reménysugarat madaram életéért könyörgő kicsi szívemnek.Elmondtam a dokinak a tényállást,mire ő kivette Főnixet és elkezdte nyomkodni,ami neki eléggé fájt,mert hangosan felrikácsolt és láthatóan szenvedett.Én nem vettem jónéven,hogy az orvos erősen nyomogatja,hiszen láttam,hogy fáj neki.Aztán elmondta,hogy kell neki székletlazító injekciót adni,elvitte kicsit odébb,hogy azt beadja és be is adta,szegény nagyon rikácsolt és vérzett a kloáka körül,én még jobban megijedtem,még erősen meg is csípte a dokit,ő aki soha még a légynek sem ártott,de ez teljesen érthető,mivel az életéért küzdött.
Sajnáltam,ahogy ott van az életéért küzdve a doki kezében véres tollazattal az oldalán és hátul,a szívem szakadt meg érte,bármit megtettem volna,hogy ne szenvedjen.A doki beadott még neki valami vitamininjekciókat is,mert azt mondta,hogy a papagáj tényleg "elég határeset"és ez lehetőséget ad rá,hogy helyrerázza.A vitamininjekcióktól valamennyire felélénkült,de az injekciók szúrásaitól nagyon-nagyon megijedt,hiszen még egyszer sem kellett állatorvoshoz vinnem,így mindenáron meg akarta csípni a dokit,szegényke biztosan védeni akarta magát és az életét.
Meg is röntgenezte és azt mondta,hogy lát semmi különöset nem lát,de itt látszik egy bélelzáródás,valószínűleg ez a baj.Bár nem mondta biztosra és számomra nem igazolódott be,hogy feltétlen ez lenne a hibás,mert azt a székletlazító még kitisztította volna,úgy hiszem.A doki a vizsgálatok után 7200(!!)ft ügyelet díjat kért és semmi biztosat nem ígért.Azt mondta,hogy a mai nap vízválasztó lesz,ma derül ki,hogy túléli-e vagy nem.Ha minden rendben lesz és átvészeli a napot,hozzam vissza kontrollra holnap délután-mondta.
De ezután jött a legszívbemarcangolóbb része a történetnek,amire sajnos nem voltam felkészülve.Putyurút,a fiú nimfámat kénytelen voltam bezárni a kalitkába,mert Főnix egyre gyengébb lett és nem akartam,hogy Putyurú rátaposson esetleg vagy bántsa,nyugalomba akartam helyezni,hogy rendbejöjjön.Putyurú előbb fel-alá járkált,de aztán nyugalmasan folytatta tovább saját tevékenységeit.
Főnix pedig a kalitka rácsának dőlve várta szenvedések közepette a neki megváltást ígérő jobbulást vagy halált.
Rossz volt nézni,folyton-folyvást elszorult a szívem és könnyeimmel küszködve beszéltem Főnixhez,hogy tudja,itt vagyok mellette.Amikor beszéltem hozzá,kinyitotta a szemét,pedig nem kis erőfeszítésébe került,szaladni akart hozzám,de a lábai valamiért görcsben voltak,nem bírt rajtuk menni és az egyensúlya nem működött,ahogy megindult,szegénykém előrebillent,de akkor is elvonszolta magát a kezemig.A kezemig kúszott és ott szinte belecsúsztatta a kis begyét és a fejecskéjét a tenyerembe.Éreztem,hogy erősen dobogva ver a kicsi szíve és elfojtotta torkomat a sírás,mert tudatosult bennem,hogy innentől a hátralévő életének kicsi kis ideje meg van számlálva és teljesen elérzékenyültem,hogy vajon meddig fogom még érezni ezt a szívdobogást.
Az idő vészesen közeledett,bennem egyre nőtt a félelem,hogy elveszítem és hogy nem tehetek ellene semmit,ez szörnyű érzés volt.
Ott lent volt a kalitka melletti tálcán és begye,valamint feje a tenyeremben pihent,szemét akkor nyitotta ki időnként,amikor hozzá beszéltem.
Amikor ki kellett mennem a wc-re és érezte,hogy elengedem,már nyújtotta a nyakát utánam és kinyitotta a szemeit,keresett,hol vagyok.
Az utolsó periódusban szenvedett szegény,időnként fel akart pattanni,valószínűleg nagy fájdalmai lehettek és ment volna,de a lábai görcsbe voltak rándulva és ahogy nyomta volna magát előre,mivel rossz volt az egyensúlya,előrebillent.
A székletlazító hatása lehetett,hogy ilyen világos zöldes folyadék ürült időnként a kloákájánál,de semmi sűrűbb,csak folyadék.
Aztán felém iramodott,mint akinek az élete függ ettől és ahogy a tenyeremhez ért,görcsösen megszorította lábaival az ujjaimat,de úgy,hogy ki sem tudtam húzni azokat a szorításából.
Közvetlen közeléből akartam figyelni és ha kell,megfogni,mert féltem,hogy egyéb esetben több kárt teszek,mint hasznot és esetleg megnyomom.
Kioldottam a kis szorításából magam,de egyre jobban fel-feliramodott és vonaglott,akkor egy stabil helyen igyekeztem tartani.
A elszánt küszködés és küzdés egy ponton megszűnt és riadtan vettem észre,hogy teste nem harcol,s elcsendesül.
Gyönyörű kis pofikája a fürtös kölesen pihent,tekintete üvegessé kezdett válni,lábai és szárnya összezáródott,én pedig felé hajolva hangos zokogásban törtem ki,azt mondtam:
"Kérlek,ne menj el,ne hagy itt,szépen kérlek!Istenem,add őt vissza nekem!"
De ő nem adta vissza többé.
Aztán elvonultam és az emlékeinek irdatlan súlya alatt megszakadt a szívem,a könnyeim rendíthetetlenül potyogtak hol a tálcára,ahol Főnix élettelen kis teste feküdt,hol az ágyam bolyhos kék plédjére.Megnyugvást nem találtam,csak a merő kétségbeesést,ami körbevett,egy hétig még eléggé magam alatt voltam és pocsékul aludtam.
Amikor Putyurúnak megmutattam Főnix élettelen kis testét,még soha nem láttam állat szemében olyan keserűséget,mint az övében láttam.Aznap erőt vettem magamon és egy csomagba be akartam rakni a kis élettelen testet,hogy elvigyem édesapám kertjébe eltemetni és csodák csodája,amint raktam be a táskába,Putyurú is szállt rá a táskára és nézett bele.Vagy négyszer kellett visszaraknom a helyére,mert repült volna utánam és a táska után.
Putyurú nélküle nagyon magányos lett,ezt követően  mindig mindenhova jönni akart utánam,még a többi helyiségbe is,sőt amikor dolgozni mentem,akkor is.
Én pedig úgy éreztem magam,mint egy árván maradt magányos gyermek,élénken éltek bennem az emlékei,minden kis egyedisége,a gesztusai,a viselkedése,az idő és határtalan szeretet könyörtelenül az emlékezetembe véste.
Apám kertjében a "fügeóriások"hűs árnyai közt egy tisztásos részen helyeztük örök nyugalomra.Még közben is kövér könnycseppeket hullattam az őt immár borító sírhalomra.Tetejét kétoldalt egy-egy téglával,a tetején egy fekete márványlappal fedtem be.Egy ágból kis keresztet kötöttem össze és a keresztre kis nejlonzacskóban egy bőrből készült virágszálat erősítettem a keresztre.Azért húztam nejlonba,hogy az idő vasfoga kevésbé foghasson rajta.Minden este mondtam érte egy imát és kértem rá a Jóisten áldását és megköszöntem neki,hogy részem lehetett ebben a csodában és a gazdája lehettem egy ilyen szeretnivaló,ragaszkodó,igenis okos és édes kis madárkának,mint ő.
Ha valakit szerettek,legyen szó,legyen szó állatról vagy emberről,becsüljétek meg ezt a hihetetlen kincset,az ő szeretetüket,szeretetét és vigyázzatok rá,valamint tegyetek meg érte mindent,amit lehet,még akkor is,ha már reménytelen..Egy percig sem szabad lemondani valamiről a realitásra hivatkozva.

Bármilyen nehéz is,ez legyen a legfontosabb számunkra..

Néhány szabály,hogyan élj:

• Adj az embereknek többet, mint amire vágynak, és ezt teljes szívedből tedd.
• Akárhányszor azt mondod "Szeretlek", gondold komolyan.
• Akárhányszor azt mondod: "Sajnálom", mindig nézz a másik szemébe.
• Soha ne hagyd figyelmen kívül mások álmait.
• Szeress mélyen és szenvedélyesen. Megsérülhetsz, de ez az egyetlen módja annak, hogy valóban teljes életet élj.
• Kezelj minden egyet nem értést tisztán, de ne támadj.
• Beszélj lassan, de gondolkozz gyorsan.
• Ne feledd, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb eredmények hordozzák magukban a legnagyobb kockázatot.
• Ha esetleg veszítettél, tanulj belőle.
• Ne feledd: tiszteld önmagad,tisztelj mindenki mást, és légy felelős a tetteidért.
• Ne hagyd, hogy kis szóváltás vessen véget egy nagyszerű barátságnak.
• Akárhányszor rájössz, hogy hibáztál, tegyél meg mindent, hogy helyrehozd. Azonnal.
• Vállald a kihívásokat, de ne feledd el a korlátaidat.
• Ne feledd, hogy van amikor a csend a legjobb válasz.
• Élj egy jó és becsületes életet. Amikor öreg leszel és rá gondolsz, jó érzés lesz újra átélni.

Néhány jó tanács:

1. Ne foglalkozz a lényegtelen számokkal. Olyanokkal, mint az életkor, a testsúly és a magasság. 
2. Folyamatosan tanulj. Tudj meg többet a számítógépekről, a járművekről, a kertészkedésről, bármiről. Sose hagyd ellustulni az agyad. "Egy tétlen agy az ördög munkaterepe." És az ördög neve Alzheimer. 
3. Élvezd az egyszerű dolgokat. 
4. Nevess gyakran, hosszan és hangosan. Nevess, amíg a lélegzeted is eláll. 
5. Megesik, hogy megkönnyezel. Megvisel, elszomorít és odébbáll. Az egyetlen ember, aki egész életünk során velünk van, mi magunk vagyunk. ÉLJ, amíg élsz. 
6. Tartsd becsben az egészséged: ha jó, akkor őrizd meg. Ha gyengélkedik, akkor javíts rajta. Ha már túl van azon az állapoton, amin magad segíthetnél, akkor fordulj segítségért. 
7. Ne tégy kirándulást a bűnbe. Utazz el a környékre, a szomszédos megyébe vagy külföldre, de sose járj arra, ahol a bűn lakozik. 
8. Mondd el minden alkalommal azoknak, akiket szeretsz, hogy szereted őket.

ÉS MINDIG GONDOLJ ARRA: Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.

Sebgyógyítás helyett lélekgyógyítás

Milyen nagy igazság van ezekben.Elsősorban neked szánom barátném,mert a csüggedés és az önsanyargatás beszivárgott a zsigereidbe,minden porcikádba és most a legérzékenyebb helyet támadta meg és marcangolja:a lelkedet.Tudom,miről beszélek,mert én is foglya vagyok egy régóta adott szituációnak,egy mondhatni kínzó-és nap,mint nap őrlő szituációnak,ami immár 6éve tart.A szívemre hallgattam,amikor elindultam ehhez a döntéshez vezető úton és nem gondoltam,hogy aki a szívére hallgat,az esetleg helytelenül is dönthet,de utólag sajnos már tisztánlátóbb az ember,mint az elején.Ez az,amire azt mondtam neked,hogy nagyon hosszú-hosszú sztori,amiben a történések egymásból ágaznak,de nem akartam vele senkit terhelni,úgy voltam vele,elég,ha engem terhel.Titokban tartottam és vártam,hogy kikecmeregjek az érzés hatása alól és egy vállrándítással otthagyjam az egészet.Akkor van a gond,ha ez a visszatekerhetetlen és otthagyhatatlan nagy ő az életedben,mert akkor menthetetlenül a foglya leszel.Szeretnél továbblapozni,de nem tudsz,szeretnél felejteni,de nem tudsz,itt az idő hihetetlen lassan dolgozik,dolgozik,de nagyon-nagyon lassan...
Így teljesen át tudom érezni,mit érzel,de nem szabad a barátaidat támadnod,a szoci sem változhatott annyira,hogy ennyire kiborulj tőle,itt most a te idegeid lettek túlterhelve,majdhogynem olyasmi történhetett veled,olyan szintű érzelmi zárlat,mint amikor az izzóban elpattan szál..Hidd el,az idő már dolgozik rajta,hogy feledni tudj,de a "megtisztulás folyamata"hosszú és fájdalmas..
A barátaid melletted vannak hidd el,ebben ne kételkedj,csak te vagy most nagyon elkeseredett,de ez keserves érzés majd tovafoszlik,mint a zivatarfelhő foszlányai.
Háború előtt is sokszor mondták,hogy bízzunk a legjobbakban.Tegyük most is ezt és tiszta szívből reméljük a legjobbakat...

Érzések hatalmában vagyunk...

Akár tagadjuk,akár nem,hihetetlenül súlyos érzések befolyásolnak bennünket nap,mint nap,hol negatívak,hol pozitívak,csak győzzük ezen impulzusokat követni és persze fenntartani a helyes egyensúlyt,amit nem is olyan egyszerű,de ezt általában utólag már mi magunk is belátjuk,főleg ebben a nagyon is rohanó és az esetek egy részében bizony elég érzéketlen világban.Az érzések erősségét egy földrengés intenzitásához lehetne leginkább hasonlítani,hiszen valaki alig vált ki némi "megmozdulást",míg egy másik személy egész "földrengést"képes előidézni már egyetlen apró megnyilvánulásával is.Az érzéseknek,amelyeket számunkra jelentős és fontos emberek gyakorolnak ránk,azoknak az érzéseknek hatalmas,mindent elsöprő erejük van.
Bosc Kobak barátosném veled is az ilyen elsöprő intenzitású érzések "bántak el"egy szívből áradó,igaz szerelem,sajnálom,ami veled történt szívből és igazán.Az ilyen emberek,mint a te volt párod nem érdemelnek igaz társat maguk mellé,mert soha nem fogják tudni igazán megbecsülni azt.Egy igaz társ és kedves nem talál jobbat az eddiginél,mert ha igazán fontos lettél volna számára,nem lett volna nálad jobb az ő szemében a világon.A lány vagy ahogy te nevezed(ribanc) hiába mesterkedett volna,nem tudott volna hatást gyakorolni rá,de mivel könnyedén becserkészte ez a nő,ez is igazolja,hogy nem voltál volt párod számára igazán fontos.Egy igaz szerelmes téged lát a legszebbnek,a legjobbnak,neki te vagy a világ...
Amikor először mesélted,mi történt,az események hevében sok meggondolatlan dolgot tettem volna,de visszafogtam magam,ezért kell lehetőleg szép fokozatosan átgondolni,hogy mit teszünk,mert az első gondolat a pillanat hevében születik és elég ritka esetben bizonyul helyes döntésnek,inkább elhamarkodottnak.A feladat itt nem kifejezetten a támadás,inkább a tisztázás és a mellőzöttség érzésének leküzdése,az ezzel járó keserű érzések "leülepítése"a lelkedben.
Nem könnyű folyamat,mert a tiszta érzésű emberek lelke szinte vért izzad az ilyen kínok súlya alatt,minden porcikájával,minden gondolatával és tettével,minden arckifejezésével átéli ezt a "küzdelmet"újra és újra,mint egy vissza-visszapörgő film,amit már sokszor megnéztél és mély érzéseket kelt benned még sokadszorra is...
Ha valaki szívből szeret,nem tagadhatja,az érzéseknek nem lehet gátat szabni,ez a "veszélyzóna"egyszerűen kikerülhetetlen,de ezt a rizikót akkor még mindenki boldogan vállalja,mert úgy gondolja,jól választott,mely azonban csak a későbbiek folyamán igazolódhat be.Olyan ez,mint egy saját elindított vállalkozás,ahol előbb  vállalnod kell a pénzügyi beruházást  és az esetleges meg nem térülést azért,hogy az esetleges nyereségre szert tehess...
Manapság ritka az igazán gáláns,udvarias és érdekek nélkül önzetlen és kedves,előzékeny férfi,sajnos ezt külön tantárgyként kellene tanítani már az általános iskolától kezdve,mert eltűnőben van a Föld nevű golyóbisról...
Engem is túl sok impulzus ért most az utóbbi időben,bár nem is az a gond,hogy túl sok,hanem,hogy a pozitív és a negatív relatíve nem megfelelő arányban,így nem maradt fenn a természetes egyensúly.
Az időszak,amin túl vagyok,így is kacifántos,az egyik legnehezebb volt most számomra is.
A hónap elején az egyik drágalátos bank jóvoltából egyetlen pillanat alatt pát inthettem a havi fizetésemnek,mindezt annak köszönhetően,hogy az okoskártyámon fennálló hitelkeret-túllépésem összegét egyszerűen ráterhelte a sima folyószámlámra,amire a fizetésem mindig érkezett,hiába kértem előzőleg többször,hogy osszák el a fennmaradó tartozást akár két vagy ha lehet,több részletre,mert egészben nem tudom egyszerre befizetni,mert bizony ott csücsülnek a nyomomban az általános havi kötelező kiadásaim is,mint például a rezsi is..
A bank együttműködési hajlandósága nulla és sms-ben befutott,amint a fizetésem beérkezett és már ment is a minuszos terhelésbe.Hát ezt nem vártam volna,elég hideg zuhanyként ért a dolog.Csináltattam egy másik banknál egy másik folyószámlát és átirányíttattam a fizetésemet oda,mert csak így tudom kivédeni,hogy a jövő havi egyenlegemet is lecsupálják.Én korrekt módon ajánlkoztam részletfizetéssel,de ők képtelenek együttműködni.Azt hiszik,van a lakásomban egy pénzhalom,amin üldögélek és ha jön egy követelés,akkor csak megemelem a seggem és kirántok egy réteg bankót.Azért én sem maradok rest,utána kezdtem nézni a dolgoknak,hogy egy pénzintézetnek mihez van joga,mert sokszor azt hiszik,mindent megengedhetnek maguknak.Egy jogi fórumon is regisztráltam és alaposan áttanulmányozgattam ott különféle kategóriákat és bizony volt,amin meglepődtem.
A meló pedig maga a nagybetűs őrület,egy állatkert négy fal közé passzírozva..:-)Végre jövő héten szabin leszek egy hétig,már éppen ideje,mert most "céges túladagolásom van".
Előző héten(egy nap volt csak szabad)nagyon kemény fesztiválőrületen kellett úrrá lennünk rendszerint elég karcsú létszámmal és rengeteg kitartással,ami annyi létszámra egyszerűen nem volt elegendő.Tombolt a helyi fesztivált,az egész környék pezsgett a rendezvényektől,mindenfelé zsiborogtak,nyüzsörésztek.Nálunk bent az áruházban volt nem kevés klinikai eset is,akiket tudnunk kellett megfelelően tolerálni és "kezelni".Tengernyi mennyiség ment át a kezeink között és én minden délután hősiesen álltam az embertelen mennyiségű"ostromot",bár baromira nem volt egyszerű,főleg,hogy az egyik napon egy takarítómániás kolegával indult a műszak.Az nem baj,ha szeret takarítani,csak ne ezzel szöszölje végig a műszakot,mert ezen felül még kismillió dolgunk van egy műszak alatt.Dehát ő úgy gondolta,hogy megteheti,mert a férje a főnökünk egyik nagy haverja,mert hogy ő megteheti,hát elmegy a ...-ba.Engem semmiféle ismerettség nem érdekel,ha melóról van szó,az ember vesse be magát 100%-osan,erről szól a történet és kész.Aztán az egyik napon egy ember minusszal indítottunk,majd a másikon kettővel és ez három ember hibájának köszönhető,hogy mi szívtunk,külön gratulációm nekik.
Most sem egyszerűbb,mert a létszám még mindig karcsú műszakonként és még mindig inkább állatkertre emlékeztet a munkahelyem,mint egy áruházra.Szerettem itt dolgozni,de most volt egy pár konkrét történés,ami elvette a kedvemet ettől az egésztől,remélhetőleg majd elmúlik.

Kitől indul kezdet és vég...

Igen,most arról a nagybetűs valakiről lesz szó,aki egy beforraszthatatlan sebet hagy a szíveden,s ettől a "megsebzéstől" többé nem érzed magad hallhatatlannak,hanem hirtelen száguldva kezd pörögni veled az idő,mintha egy hullámvasút vinne keresztül életed innentől kezdődő szakaszán és minden apró rezzenés és történés mély és szerteágazó,mérhetetlenül fontos értelmet kap a mindennapjaidban.Minden színes lesz és mozgalmas,ábrándokkal teli és vadregényes,mintha egy fotóalbum lapjain sétálnál keresztül egy akciófilm kockáin át.Minden érzés és benyomás hihetetlenül intenzívvé válik,mint egy régi,de megunhatatlan  Karády vagy Törőcsik film,amit újra-és újra végignéznél.
Ezek az érzések csak egyszer törnek elő,az egyetlen,az elsöprő,az igazi és megismételhetetlen csak egyszer jön el az életben.Hogy miért is mondom ezt?Ennek több oka van.Egyrészt azért,mert bizony sajnálom Bosc Kobak barátosnémat azért,amiért önhibáján kívül ilyen lehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe hozták pont eme ritka nemes érzésnek a megnyilvánulásának kapcsán.Én mégis azt mondom neked,drága barátném,hogy ilyen helyzetben is,ha a szükség úgy hozza,összeszorított fogakkal,bár fájó szívvel és acélos tekintettel és elszántsággal kell folytatnod utadat magad mögött hagyva őt,hiszen ugyanígy tettek a katonák is a jobb élet reményében.Sokszor maguk mögött hagytak mindent,családot,álmokat,terveket,ha menni kellett,mindezt el kellett dobniuk maguktól.Még gondolkodni sem volt nagyon idejük.
Ez az ember nem tudja értékelni a legnemesebb érzéseket,mit egy ember csak kaphat,de minősíthetetlen hozzáállása alapján nem is méltó rá,hogy szeresd barátném!Ahogy téged ilyen könnyen otthagyott,mást is ott fog,mert neki olyan egy nő,mint valami könnyű nyári viselet.Egy darabig be van zsongva érte és nagyra becsüli,de aztán megtetszik neki egy másik és már vált is.Az ilyen nem érdemli meg,hogy szeressék,könnyed,laza flörtöket érdemel,semmi mást és azt,hogy ezerszer,milliószor szépen pofáraejtsék.Mert a nemes érzések és megnyilvánulások számára nem jelentenek mást,mint egy fejezetet egy hihetetlenül hosszú és terjedelmes sztoriban.
Ne bánkódj miatta,mert az idő lesz,mi minden sebet begyógyít a szíveden.Most még mar,tépi a szíved és szüntelenül fojtogat,mert vele együtt egy darabot vesztesz el a lelkedből és ez olyan,mint egy kisebb haláltusa.Fájdalmad teljesen megértem,de tiszta szívvel hiszek benne,hogy rádtalál majd egy őszinte,önzetlen és igaz szerelem és ha ez az érzés el fog érni,akkor csak legyinteni fogsz a most felvetett dolgokra és történésekre.
Aki visszaél a bizalmaddal és semminek veszi a kapcsolatotokat,az nem méltó arra,hogy szeresd!!!Ez jusson eszedbe,amikor a csalódás keserűsége éget..
Ezt még szeretném minden kedves látogatóval és olvasóval megosztani,mert egy gyönyörű történet és neked is ajánlom,kedves barátném:
A rózsa

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók. Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket,

De váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket.

Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon.
Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.

Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak és bimbója újra

élénk vörös színben pompázott.

Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes
és csodálatosan illatos. Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett,
és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ...

És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.
- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.

- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.

- De megszúrtál a tüskéddel!

- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak,
hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.

- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.

Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg.

Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:
- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:

- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.

A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába.

A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel; s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor. És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél. A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál,
de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?

- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni téged, a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni, én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának. A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról.
Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.
S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán, levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot.
Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.

S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja,
Úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült. Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége
megérintette lelkét. Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.

Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez. A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták. S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót.

Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét. Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságba Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy
mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak. Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót
oly hatalmas távolság választotta el egymástól.
Több ezer kilométer ....

Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.

Új év:fókuszban,ami valóban fontos

Szeretném úgy elkönyvelni utólagosan az óévet,hogy nagyobb hányadában pozitív  történések azok,ami meghatározták,de ha ezt mondanám,akkor nem volna teljesen hiteles az állításom,másrészt,ha nem lennék elégedett összességében,akkor én érezném hálátlannak magam.Maradjunk abban,hogy ilyen is,olyan is volt,nem válaszható el egyik sem,a jó és a rossz éppúgy jelen volt mindkettő és fel-felváltotta egymást,mint a fény és az árnyék.
Bosc Kobak megkért arra egyik korábbi bejegyzésében,hogy írjam meg,mit szeretnék kívánni így óév végén(akkor még a végén voltunk ugye),ha lehetne.Most ezt megosztom,hogy én mit kívánnék személy szerint.
A kívánságaim vonatkozhatnának anyagiakra is,mert nem állítom,hogy nem lenne szükség rá,de nem akarom belevenni,mert így is egy szörnyen elanyagiasodott világban élünk,ahol sokmindent tévesen a pénzzel kötnek össze.Persze,hogy a megélhetéshez szükséges,de nem akkor sem feltétlenül ez kell,hogy legyen álmaink megvalósításának fő eszköze.Az ahhoz szükséges dolgok bennünk lakoznak,önmagunkban kell keresnünk,talán inkább kitartás és nemes érzések szükségeltetnek ezek megvalósításához.
Nem akarom,hogy minden a pénzről szóljon,ez az egyik kívánságom.Egyszerűen kiábrándítónak tartom,ha valaki azt gondolja,attól,hogy telehalmozta magát pénzzel,máris ezzel egyetemben automatikusan boldog.Én a spontán megnyilvánuló nemes érzéseket százszorta többre becsülöm,ezeknek kifejezhetetlen értékük van a "mai" világban.Akár az együttérzés,a hála,az önzetlen szeretet,de az is nagyon szép dolog,ha valaki őszintén örül egy sikerünknek vagy egy bennünket érintő jóhírnek.Ez olyan ritka manapság,mintha a nagytöbbség egy képzeletbeli,láthatatlan páncélt öltene magára minden nap,amiről "visszapattannak" és leperegnek a mástól felé érkező nemes megnyilvánulások semleges hatást kiváltva csupán.Én szeretném,hogy az emberek fontosnak tartsák a szeretet erejét,azt,hogy pozitív érzéseket közvetítsenek embertársaik felé és ami a legfontosabb:ha túlterheltek vagy rosszkedvűek is,akkor is próbáljanak úgy viszonyulni a másik felé pozitívan,ne "máson verjék el a port",mert ha fáradt,ingerült vagy kimerült is,nem a másik érte a hibás.
Én nem aszerint értékelem az embereket,hogy ki milyen beosztásban,pozícióban vagy anyagiakkal rendelkezik,nekem mindig az emberi oldala számít elsősorban.A nagy szerelem is így talált rám és jött létre anno az életemben,akár egy érthetetlen,de annál csodálatosabb,meg nem szűnő varázslat.Amikor ő a semmiből hirtelen előtűnt,folyamatos,a környezetemben való újra,meg újra megjelenésével abszolút felforgatta a lelkivilágom,hatalmas vihart kavart odabent,amiről nem is biztos,hogy akkor tudott.Azokkal az erőkkel hegyeket lehetett volna mozgatni..A számomra csupa nagybetűs Ő-t pont ezért szerettem meg,a természetességéért,a szókimondásáért,pont azért,hogy önmagát adta és tetőtől talpig a nemes egyszerűség és hihetetlen lelki béke jellemezte.Úgy megszerettem,mint soha senki mást és ez az érzés a mai napig nem szűnt meg létezni bennem,pedig ennek már 5éve,lassan 6.Lehet,hogy örökre nyomot hagyott bennem,kitörölhetetlen,mély nyomot,ami amíg élek velem marad.
Másik fontos dolog,amit kívánnék,hogy senki ne féljen kimondani,ami ki szeretne,de esetleg nincs elég bátorsága hozzá.Igenis ki kell,mert fontos lehet egy-egy helyzetben,döntő momentum,hogy az ember időben reagáljon,amíg nem késő.Ne várjuk meg,hogy "majd ő mondja",ne hivatkozzunk a másikra,amit mi is megtehetünk,igenis meg kell tennünk,nincs mese.Az életünket is meghatározó döntésről vagy dologról lehet szó.Azért hívom fel külön erre a figyelmeteket,mert én így szalasztottam el egy számomra nagyon fontos döntést,hogy nem mondtam ki időben,amit ki kellett volna,a mai napig szívből bánom.De tanultam is belőle,soha többet nem szándékozok ilyet tenni.
Fontos kívánság többek közt az is számomra,hogy megfelelő bánásmódban részesítsék az állatokat,mert már kitértem külön az emberekre,de ez szeretném,ha az állatokra is igaz lenne.Sok állatkínzásról,helytelen állattartásról hallok,értesülök,valamint olyan állatokról,akik egész életükön át egy gramm szeretetet sem kaptak,csupán azért tartották őket,hogy valamilyen célból hasznosítsák őket.Őket is szeretnünk kell,hiszen ők is ezért vannak ezen a világon.
Kívánságom lenne továbbá az is,hogy a "mai"fiatalok (tisztelet a kivételnek)bizonyos udvarias vagy tisztelettudó hangnemben és magatartással viseltessenek a többi korosztály iránt,legyen az akár idős,akár fiatal,mert mostanság sajnos pont azt tapasztalom,hogy szinte mindenhol provokatívan és botrányosan viselkednek,mert azt gondolják,ez a menő és követendő trend,ezt főleg melóhelyen látom leginkább,de ha az ember nyitott szemmel jár,bárhol láthat rá példát a környezetében.
Szeretném azt is,hogy egyes emberek ne legyenek lekezelőbbek vagy nyersek a magasabb pozíciójuk folytán,mert ők ugyanolyan emberfélékből vannak gyúrva,vagy mi a szösz,mint mi,ezt szem előtt kellene tartaniuk.Ha egyszer üt az utolsó órájuk,akkor ezt úgysem vihetik magukkal és ott fent ez már nem fog beleszámítani a "kis értékelésükbe",ott az emberi megnyilvánulások lesznek mérvadóak.Ettől nem lesznek nagyobbak,legfeljebb egoistábbak,bálványként imádják magukat,nem egy ilyen ember megfordult már a környezetemben.
Lenne még egy kívánságom,de ezt nem írom le,mert bár nem vagyok sem babonás,sem paranoiás,de tartok tőle,hogy akkor nem teljesül.Ha úton leszek a teljesülése felé,ígérem,hogy megírom majd.
Szeretnék békét,boldogságot,szeretetet és egészséget mindenkinek,mert ezek a legfontosabbak a világon.És azzal a jellegzetes sorral zárnám a monológom,ami úgy kezdődik "Szeressük egymást gyerekek..."-jellemezze az évet ez,hisz ez a mozgatórugó az életünkben,ezért rendeltettünk ide a földre.
Majd még írok,most kifejezetten a "kívánságokra"összpontosítottam.Addig is mindenkinek szép napot kívánok!