A temetéséről leírottakkal szeretném elbúcsúztatni őt,bár az emléke örökre velem marad..

Bár mondhatnám,hogy elnézést kérek ezért az egyébként rám nem igazán jellemző szentimentalizmusért,ami a hozzám oly közelálló jóbarát elvesztése és a mostanában néhány felvetődött sokszor nagyon is nem egyszerű élethelyzet,sziuáció folytán adódott,de az ember,ha igazán őszinte akar lenni magához és másokhoz is,az őszinte,palástolatlan,tiszta érzelmi megnyilvánulásaiért(legyen az akár pozitív avagy negatív)egyszerűen NEM KÉRHET BOCSÁNATOT,mert így egész és így teljes a történet és így adja valóban önmagát.

Szóval szeretném levázolni azt a bizonyos 22.-ei temetést,ahol búcsút örökre búcsút vettem K.E.-től.

A nap már reggeltől egyenletesen szórta sugarát és békésen sütött,de én már reggel hamarabb felkeltem,mint szoktam,direkt beállítottam a mobilt,hogy reggel hatkor ébresszen.

Amikor felkeltem,egyből vettem egy jó forró fürdőt és reménykedtem,hogy ez a kellemes érzet majd kissé elnyomja bennem a gondterhes,szomorkás érzéseket,amik a temetés kapcsán támadtak akkor bennem.De aztán rájöttem,hogy ettől véletlenül sem múlik el,hogy is gondolhattam ilyet?

Ahhoz a sratégiához álltam hozzá,hogy lefoglalom magam és akkor nem lesz időm "agyalgatni",de ez,mint az időközben kiderült,megint csak kútbavetett kísérlet volt,mert az ember mindig hagy időt arra,ami foglalkoztatja,legalábbis az esetek döntő többségében.Bármit is csináltam,a kis agyam ugyanúgy gondolt rá,az utolsó nagy búcsúra..

Aztán nekivágtam kiválasztani,mibe is menjek,de variálgatni kezdtem,mert nem akartam testhez símulós nadrágot vagy felsőt felvenni,bővebb fazonúban gondolkodtam,ami nem "öreganyás"típusú és természetesen arra is gondolnom kellett,hogy utána nem sokkal nekem iszkiri és irány a meló délutános üzemmódban.Még azt sem tudtam,meddig tart majd a szertartás,de ez nem különösebben érdekelt,ez volt a leglényegtelenebb részlet számomra,mert az volt a fontos,hogy ott lehessek.

Egyik koleganőm nagyon kedves volt,mert megkérte a párját,hogy vállalja el,hogy ő elvigyen bennünket,így ő is jött a párjával és el tudtak bennünket vinni autóval,3-an ültünk még be,a főnökünk pedig a motorjával jött el.

Amikor odaértünk,tátva maradt a szánk,mert egy hatalmas katonai busz parkolt a temető előtt,amit nem tudtunk mire vélni.Koleganőm,Sz.E. azt mondta,hogy biztos itt gyakorlatoznak.Mire én:"Nem hiszem.Pont egy temető előtt?"

Befele menvén aztán a több ismerős arcot is felfedezni véltünk a bejáratnál,a többi áruházból jöttek,ahol még E. ugyanúgy szolgált,mint nálunk.A dolog érdekessége,hogy csak a mi főnökünk tette tiszteletét,az áruházgórék közül,a többié nem,onnan csak helyettesek jelentek meg.Ennyiből főnökünknek,H.A.-nak kijár a köszönet,bár hozzá kell tenni,hogy neki is az utolsó pillanatban jutott eszébe és a pénzgyűjtést a helyettesnek,R.M-nek köszönhetjük,ő tett legtöbbet ezért az ügyért.

Várakoztunk szépen és gyülekezett a tömeg.Az igazi megdöbbenés akkor futott át rajtam,amikor egy egész zászlóalj állt meg vezényszóra velem(mivel legelől voltam)és az összegyűlt gyászoló tömeggel szemben,majd nemsokára megkezdődött a búcsúztató beszéd,amit egy magas rangú valamiféle vezérszemély mondott el.Megállt a ravatalozóval szemben,mi pedig annak az oldalánál álltunk.A vezérszemély igazi vezértiszthez méltó fejfedőben volt,fehér,gombos felső egyenruhában,fekete nadrágban,amelynek piros csík húzódott végig az oldalán és fekete cipőben.A nyaka körül lelógatva volt rajta egy lila anyag,mint egy sál,olyasmi volt,mint amikor a papok misét tartanak és a nyakukon lelógatják azt a sálfélét.Ahogy megkezdte beszédét,az egész zászlóalj velem és a tömeggel szemben állt,kivéve a legközelebbi hozzátartozókat,mert azok a ravatalozóban álltak.A beszéd egyszerű volt,mégis megható:mintha a szívemről egy lavina indult volna lefelé,éreztem,hogy kikristályosodnak a meghatódás és emlékezés cseppjei a szemeimben és  nem tudom visszatartani a könnyeimet.Valamiképpen zavarónak találtam,hogy egy egész zászlóalj fiatal katonával szemben hagyjam kibontakozni a rám nehezedő érzéseket,éppen ezért az előttem elterülő füves területet bámultam,miközben tartott a beszéd.A második nagy felocsúdásom akkor következett be,amikor ez a bizonyos vezéralak sorolni kezdte E. élete során végigjárt életpályáját és kiderült,hogy ő nemcsak emberileg volt értékes,de hihetetlenül szép és hosszú katonai pályát is tudhatott maga mögött.Már 18évesen önként jelentkezett a katonaságba és onnan részletesen felsorolták,hogy mettől meddig hol teljesített szolgálatot és milyen pozícióban tette azt.A több,mint meglepő az volt számomra,hogy szinte végig vezető beosztásban volt a katonaságban,különböző veztői pozíciókat töltött be és számtalan kitüntetést,valamint pénzjutalmat tudhatott a magáénak.Döbbenetes és erről sosem beszélt,sohasem nagyzolt,egyszerű ember módjára élt..

Szóval 18évesen állt be a katonasághoz és onnan is ment nyugdíjba.Utána kezdett biztonsági őrködni az áruházainkban és nélküle,biztosan értitek,hogy mire gondolok,ha úgy fogalmazok,szegényebb lett a világ.Többször színesen megelevenedett előttem számtalan vele kapcsolatos emlék,amikor nálunk az áruházban szolgált és remegni kezdett a szám,mert vissza akartam tartani a kitörni készülő sírást.De az érzéseknek nem lehet parancsolni,többször kibuggyantak a könnyeim,amiket sietve és kissé zavartam töröltem el,mert ugye a nagy halom fiatal katona ott állt velem szemben és zavarba hozott,ugyanis nem feltétlen szeretem kimutatni vadidegeneknek az érzéseimet.Amikor kicsordultak a könnyeim,rendszerint lesütöttem a szemem és a füvet bámultam,közben pedig nem győztem csodálkozni,hogy személyében micsoda kincsnek lehettünk a birtokosai és most mit is vesztettünk el.A felesége és a gyerekei vígasztalhatatlanok voltak,mi odamentünk és kifejeztük részvétünket,valamint átadtuk a koszorún felül maradt gyűjtésből származó pénzt,7000ft-ot,hogy ezzel is segítsük a családját és lerójjuk tiszteletünket.

A biztiőrök főnöke is részt vett,valamint egy kollegája is eljött.Utána nehéz szívvel indultunk vissza a városba és nem volt egyszerű így dolgozni menni.Ketten voltunk a tőlünk megjelent emberkék közül,akik azután mentünk délutánra dolgozni.Hát nem volt egyszerű.

Ezzel szeretnék elbúcsúzni K.E.-től,valamint szívből kívánom,hogy leljen örök boldogságra Isten oltalma alatt a Mennyek Országában.

Megélni a mély fájdalmat és élni a rohanó mindennapokat most nem volt egyszerű...

Az élet nagy kaland, átírható színdarab, s hidd el csak rajtad áll, hogy jó vagy rossz mi Rád vár..."

Immár túl vagyok K.E. temetésén.Voltak bizonyos felmerülő félelmeim,hogy nehezen viselem majd a búcsúztatást,mert egy valódi igaz,jó és önzetlen barát volt ő,nagyon is közel állt hozzám.

Mint azt már az előző bejegyzésemben említettem,K.E. a munkahelyemen dolgozott biztonsági őrként és az ott eltöltött ideje alatt egy igazán értékes barátság bontakozott ki közöttünk,bizalommal fordulhattam hozzá,mint ahogy ő is hozzám és megosztottuk egymással a napközben velünk történt eseményeket,fontosabb történéseket.
Sokat mesélt munkavégzés közben a gyerekeiről,mintha egy regényt olvastam volna,úgy elevenedett meg lelki szemeim előtt a három gyerek képe,akikre apjuk féltő szeretete ügyel,valamint volt egy nevelt gyermeke is.Napközben több ízben felhívta őket,hogy minden rendben van-e,ez végzi-e a megbeszélt dolgát,emez elment-e a megbeszélt találkozóra,amaz az edzésre,kivitték-e a szennyest,elmosogattak-e,segítettek-e az anyjuknak,stb.
Mindig szíve minden szeretetével aggódott értük és figyelt oda rájuk,ahogy nem minden apa teszi azt már sajnos manapság.
Nálunk miután lenyugdíjazták,kezdett el dolgozni és közvetlensége,önzetlen segítőkészsége,udvariassága hamar belopta magát a szívembe.Ahhoz képest,hogy nyugdíjas volt,ha hívta valaki,azonnal ment és abszolút segítőkészség jellemezte.Ha egy műszakban voltunk,mindig jókat beszélgettünk munka közben és rendszerint mindig mesélt a gyerekeiről is.
Amikor egyik alkalommal nagyon kellett volna a kávé nekem,mert viszonylagosan kába,álmoskás voltam és még tisztára hibernált üzemmódban "üzemeltem",elpanaszoltam neki,hogy olyan jó lenne inni egy kis kávét,de nincs fönt sem az emeleten.Erre ő végtelenül gáláns módon felajánlotta,hogy jöjjek és ő ad kávét,csak fel kell jönnöm az emeletre,mert a szekrényében van a kifőzött cukrozott kávéja egy nagy üvegben,amit hozott reggel magával és jut nekem is belőle.Erre én megjegyeztem,hogy "rendben,nagyon kedves tőled E.-kém,elfogadom,de először befejezem itt a tennivalókat,ami van még".Azt mondta :"jó,majd szólj nekem,ha kész vagy és utána felmegyünk kávézni".Kész lettem,felmentünk,hívott,amikor öntötte,hogy "mennyit kérsz,gyere nézd meg,mennyit öntsek"?Én pedig egészen jóleső érzéssel léptem oda,hogy nem sajnálja és még meg is kérdezi,hogy mennyit kérek,ez akkor nagyon kedves gesztus volt számomra.Nem győztem megköszönni,többször megköszöntem.Akkor hihetetlenül jólesett az a kávé,mert nagyon nagy szükségem volt rá és az a nemes gesztus és minden érdek nélküli figyelmesség,amivel adta azt,elraktározódott a pozitív pillanatok nagy "eszköztárába"és soha nem fogom elfelejteni ezt,mindig emlékezni fogok rá.
Imádta a finom,magyaros ételeket is,bár mondta,hogy az utóbbi időben csupa pépeset kell,hogy egyen,mert a fogai egyre hiányosabbak lettek,de ez a nyugdíjas korral jár.Bár ezt az értheti csak igazán,aki benne van(volt),biztos nem lehetett neki egyszerű.Egyik nap is említette,hogy puhára kirántott csirkemellet evett,mert azt könnyű volt elrágni.
Én persze mindig előbb-utóbb a csípős pacalnál lyukadtam ki,mert nekem az a gyengém és ebben teljes egy nevezőn jártunk,mert ő is nagyon szerette és minig mondta,hogy a felesége milyen finomakat csomagol oda neki és milyen finomakat főz.
Szépen így telt el minden egyes együtt eltöltött műszak,vidám duruzsolással és még azt is említette,hogy mostmár mindig nálunk a D.,illetve az M.áruházban őrködik majd.Azt is mondta,hogy az R. áruházba nem akar többet menni,mert az ottani főnök mesterkedést indított ellene és a háta mögött lepontozta őt az értékeléseiben,mert fiatal biztiőröket akart a műszakokba hozzájuk,ezen felül viszont semmi különösebb indoka nem volt rá,mármint az ottani főnöknek.E. kérdezte,hogy ki pontozta le,mert értesült róla,hogy egy lepontozás miatt át fogják helyezni,bár az ottani főnök váltig állította,hogy nem ő volt,de egy kicsit későbbi szituációnál,mondhatnám,"szembesítésnél" kiderült,hol zörög a haraszt.Természetesen,mint azt sejthetitek,a drágalátos ottani góré volt,aki lepontozta és kiderült,hogy a szemébe hazudott,ami egy nagyon aljas cselekedet volt.Egyáltalán nem csodálkozok rajta,hogy E. ezután már nem akart ott szolgálni,mert ezek után képtelen lett volna a továbbiakban bízni benne.
Ő pedig a továbbiakban egyik nap ment az M. áruházba,másik nap hozzánk,a D.-be és ez így menetrendszerűen működött.Jól elvoltunk,mindenki végezte a maga dolgát és közben jókat diskuráltunk.Aztán nekem következett egy pihenő,majd mikor visszajöttem rá következő nap kora reggelén,akkor történt az az ominózus pillanat,amit már leírtam a korábbi bejegyzésben,hogy Sz.E. megkérdezte,hogy hallottam-e,hogy mi történt E.-vel?Akkor még csak arra gondoltam,hogy ha így kezdi,abból semmi jó nem sül ki,tán balesetet szendvedett munkába jövet?De sajnos a baj ennél jóval nagyobb volt,amikor elmondta,magát az infót megértettem,de képtelen volt az bennem ténylegesen tudatosulni.Az emberbe a napi folyamatok,a mindennap eseményei és a abban általában résztvevők automatikusan berögződnek és amikor egy meghatározó szereplő kitörlődik a "történetből",az olyan,mintha erőszakkal elszakítanának valamitől vagy valakitől,akihez pedig ragaszkodnál.No ezért fájdalmas ez a búcsú nekem.
Nehéz volt úgy dolgoznom aznap,ezzel a szörnyű hírrel a fejemben és közben egész műszak alatt úgy tenni,mintha semmi nem történt volna.De akkor Sz.E-vel elhatároztuk,hogy ha lehetőség nyílik rá,akkor mindenképp szeretnénk ott lenni K.E. temetésén.
Minden köszönetem R.M. műszakvezetőnknek,mert ő velünk görgette ezt a kezdeményezést,ami szinte akkor csak 4ember kezdeményezésén keresztül élt.De R.M. mindenkihez odament,mert gyűjtést akart szervezni,hogy E.koszorújára összedobjuk a pénzt.A főnökünk ebben a kezdeményezésben még nem volt benne,mert el volt foglalva az ügyes bajos dolgaival,de nem sokkal a temetés napja előtt "észbe kapott"és hál'istennek ő is tiszteletét tette a temetésen.M.M.-nek pedig eddig is voltak elég faragatlan húzásai leírta magát előttem,mert teljes mértékben kivonta magát a temetéssel kapcsolatos dolgok alól,egyszerűen nem kívánt részt venni benne.Amikor R.M. be akarta vonni a koszorú pénzének gyűjtésébe,hogy ő is adjon belőle,egy hihetetlenül udvariatlan módon azt válaszolta,hogy "Nem gondoljátok,hogy nekem ennyi pénzem van,nekem nincs sok pénzem.Egyébként is most teszem le a jogsit,ami kétszázezerbe kerül."Ennyit az ő nulla hozzáállásáról.
Persze arra van pénze és egy nálunk huzamosabb ideig szolgáló,számunkra kedves(neki nem volt az,pedig oka nem volt rá,csak mert viszonylag idős volt)biztonsági őr temetésére szánt gyászkoszorúba 500ft-ot képtelen volt beleadni.Mi szemrebbenés nélkül odaadtuk,pedig mi kevesebbet keresünk,mint "őnagysága" és éppen akkor a hónap vége felé is poroszkáltunk már,hiszen most volt 22.-én a temetés.A Jóisten mindenkit szemmel tart,ebben biztos vagyok és ezért ő is megkapta a kis fekete rublikáját az eddigi cselekedetei mellé.amivel majd egyszer odafent el kell számolnia és oda nem viheti majd magával a kétszázezres jogsikáját.

Amire sokszor nem is gondolnánk...

Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb...


Horatius

Szeretném ezzel az idézettel megnyitni ezt a bejegyzést,mert ez valamennyire meghatározza azt az érzést bennem,aminek érzem,hogy jelenleg is a hatása alatt vagyok,ami most  is bennem kavarog.
Soha nem éreztem még effélét,amit most.Egy erős és határozott fájdalmat,de nem fizikait,hanem határozottan lelki eredetűt,ami mintha csavargatná az ember bensejét,mint feltámadó szélvihar a gyenge fákat.Csak maga az érzés,csak egy szeretett személy elvesztésének tudata lapozódik fel bennem újra és újra és villan elém,de ez éppen elég,nagyon is elég.Ilyet még nem éltem át,de most már tudom,milyen is ez.Mély és lassan ülepedő,ami még levonulása közben is fel-fel kavarja az embert,akár a tiszta tó vizének hirtelen támadt hulláma a benne megülő vastag iszapot.Mintha ezer súlyt vinnél a vállaidon,mert te így érzed,igaz a kivülállók ezt nem érzékelhetik megfelelően,de nem is akarod mutatni,mert ez a fájdalmas érzés olyan személyes,olyan mély.
De hogy érthetővé tegyem a jelenleg befolyásoló szituációt,az történt,amit a címben is írtam,amire én sem gondoltam volna,mint ahogy más sem.Arra,hogy egy számomra kedves személyt elveszíthetek.És most ez mégis megtörtént.
8.-án itthagyta ezt az oly vegyes impulzusokkal telített világot az egyik nagyon udvarias,kedves,dolgos és barátságos biztonsági őrünk,E.,akivel én végig igazán baráti viszonyban voltam.Azt hozzá kell tennem,hogy egy nyugdíjas korú őrről volt szó,akinek volt 3kiskorú gyereke,a legnagyobb 16 volt,a legkisebb épp most kezdte az általánost.Mindig munka közben is időnként rájuk csörgött,hogy ellenőrizze,ez elment-e az edzésre,emez kivitte-e a szennyest és folyamatosan figyelemmel kísérte,hogy minden rendben legyen velük,ha lehet úgy mondani,a körmükre nézett,figyelemmel tartotta őket,de mint gondos apa és nem azért,hogy üresjáratban piszkálódjon.Nemrég többször is jött azzal a monológgal,amikor a várakozásainak nem megfelelően cselekedtek esetleg,hogy "majd megtudják,hogy mi lesz,ha én már nem leszek".
Semmi különöset nem tulajdonítottam a dolognak,mert ez csak általános megjegyzés volt,de akkor véletlenül sem gondoltam volna,hogy rövid időn belül majd valóra válik.
Előtte két nappal még mókáztunk menet közben,jókat beszélgettünk a munkavégzés fázisai között.Jókat beszélgettünk finom ételekről,melyikünk milyen ételeket szeret,mik a kedvencei neki,mik a kedvenceim nekem.Igaz,hogy az utóbbi időben hátfájdalmak gyötörték és mesélte azt is,hogy a gerince nyom egy ideget és ez olyan érzetet vált ki belőle,hogy gyakran fázik.Én ilyen esetekben megsajnáltam,mert ugyan talpraesett és dinamikus egyéniség volt ő,de azért elég szomorúnak tartottam,hogy egy nyugdíjba vonult,sok-sok évet ledolgozó,60éven felüli férfi kénytelen biztonsági őrködni,stresszelni magát és pattogni,hogy meg tudjon élni-ez elszomorító.És nem ő (volt)az egyetlen ebben a helyzetben lévő nyugdíjas,hozzáteszem,csak úgy szerényen megjegyezem.
Szóval előtte két nappal még kellemes hangvételű,vidám kis csevelyeket váltottunk munka közben,aztán én szabadnapos voltam és az azt követő nap kora reggelén,amikor besereglettünk az áruházba,hogy felvegyük az ipart a délelőttös műszakra,akkor kérdezte meg az egyik legkedvesebb koleganőm,Sz.E.,hogy "hallottad,mi történt E.-vel?"Mire én:"Nem.Miért,mi történt?"
Ezt követően mesélte el,mi is zajlott le hirtelen és a hallottak szinte lavinaként zúdultak rám.Az egészben az volt a legnehezebb,hogy nyugodtan végezzem a dolgomat és tegyek úgy,mintha mi sem történt volna és úgyszólván gond nélkül pörögjek tovább.Csakhogy ez nekem nem megy.Ha nem is mutatom ki,de belül magas lángon dolgozik bennem az adott körülmény és az általa kiváltott hangulat.Porig le voltam sújtva és sajnáltam szegényt,hogy ilyen hirtelen és vártalan érte a halál.Nem tudtam felfogni,megérteni,hogy tényleg meghalt,vártam,hogy egyszer csak betoppan..Teljesen letaglózott...
Pont nekem mondta legutóljára,amikor találkoztunk,hogy várja a 10.-ét,mert akkor kap fizut és tankolni kell a kocsiba,mert már kevés benne az üzemanyag.Szegény még azelőtt halt meg,hogy megérhette volna a 10.-ét.
Számomra kedves ember volt és melegséggel töltötte el a szívemet,hogy ennyire foglalkozott a családjával és a gyerekeivel,mert ez a mai világban igenis ritka és kivételes dolog.A gyerekeinek biztosan nagyon nehéz most,gondolom,a feleségének is,imádkoztam E.-ért és őértük is,hogy könnyebben viseljék a gyászt.
Ha lehetőség nyílik rá,azzal a bizonyos legkedvesebb koleganőmmel,akit már említettem,mindenképpen szeretnénk eljutni E. temetésére,hogy végső tiszteletünket leróhassuk előtte.Én pedig határozottan kijelentem,hogy egy igazán nagyszerű embert ismerhettem meg a személyében.
A másik nagy jelentőségű történés-bár közvetlen környezetemből  nem ismerhettem,mégis megérintett a hír-Szenes Iván halála volt,ez a hír még tejesen friss,szinte most történt.Egy fantasztikusan kivételes személyiség volt a maga kivételes szerénységével és páratlan szerzői,alkotói tevékenységgel messzire túlszárnyalt mindenkit.Érzelemgazdagsága minden művében ott lakozik,amik olyanok,mint szívének egy-egy apró szilánkja,apró darabkái.Azok a dalok,amik mindig is kedvenceim maradnak.Kellemetlen érzés tudni,hogy ő is itthagyott bennünket.
Mindkettőjüket áldja meg a Jóisten és leljenek örök nyugalomra az Atyaúristen kegyében a mennyország dicsőséges és örökké tündöklő birodalmában.
 
--------------------------------------------------------------------------------


Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sike­rült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mint­ha minden leírott mondatunk után a halál tenne pon­tot.

A történések tengerén

A történések szinte eggyéforrnak a bejegyzéseken,mert mire úgy gondolnám,hogy már egy adott dologról mindent leírtam,addigra új információkkal,további érdekes és újabb tudnivalókkal egészül ki.
Egy részről azt vettem észre,hogy az érdeklődésem egyre többfele bővül,nagyon érdekelnek bizonyos dolgok,amik mindig is ott motoszkáltak érdeklődésem célkeresztjében,de nem tudtam vagy nem akartam rá külön időt szánni.Most viszont szinte mágnesként vonzanak az ilyen jellegű dolgok.Hogy miket is értek ezalatt?Az emberiség múltjával kapcsolatos,meghatározó történéseket,a maják kultúráját,történelmi még meg nem fejtett vagy már felgöngyölített rejtélyeket,a múmiákkal kapcsolatos felfedezéseket,nagy történelmi alakok körüli újabb és természetesen rejtélyes információkat,katasztrófákat,sok olyan történést,ami az emberiség múltjával kapcsolatos,a mai nap is hallottam érdekes dolgokat George Washingtonról ,megtudtam a teljes élettörténetét és nem is gondoltam volna,hogy ennyire összetett személyiség volt és hogy az élete során mennyi megpróbáltatáson kellett átesnie ahhoz,hogy egyáltalán célját és elképzelését véghezvigye.Manapság ha a ma emberének kellene ilyen szintű hányattatáson és alárendeltségen keresztülmennie,már az elején "elvérezne" a küzdelemben és megadná magát az első próbatételnél.
Mi persze azt hisszük,kellőképpen erősek vagyunk,mint a svéd acél és úgy pattog le rólunk mindennemű negatívum és nem kívánt impulzus,mint a gumilabda a falról.De nem így van,csak nem merjük magunknak bevallani,hogy igenis sebezhetőek vagyunk,nem valami Terminátor szériából származunk.Az emberfiának van egy beépített titkos védelmi rendszere,de ez csak akkor aktív,ha kinyílunk a(z igaz)szeretteink,barátaink felé és tényleg foglalkounk velük,ápoljuk a hozzájuk láthatatlanul,de annál kitartóbban összefonódó kis aranyszálakat,mert ez a "motorja"a magunkat mégvédő mechanizmusnak,ez adja minden újrakezdéshez és továbblépéshez az újabb löket erőt és kitartást.
Múlkor érdekes anyagra bukkantam a Marilyn Monroe és Elvis Prestley halálesettel kapcsolatosan is,el is mentettem azt a webcímet,mert irdatlan sok rejtélyes üggyel foglalkozik,megmagyarázhatatlan történésekkel,jelenségekkel,csupa-csupa érdekes csemege a számomra!
De most visszaevezgetek a "mai vizek felé",mert tényleg elúszok a most aktuális történésekkel..
Szóval P.T. szépen elvitorlázott annak rendjemódja szerint,amit én(ez nem gonoszkodás,csupán kőkemény őszinteség)abszolúte nem bánok a már korábban és fentebb leírt házsártos viselkedése miatt.Hagyott ugyan hátra nékünk egy kis szívást,mert ugye az előző havi beosztásban még ott virított a neve a műszakokban és mivel már nem jött,így ahol be volt írva dolgozni,ott mínusz 1ember adódott,tehát emberhiány volt.Ráadásul áruátvevőből így is kevés van,mert ő az volt.Korábban én is gondolkoztam,hogy bevállalom az áruátbvevői képzést,de aztán inkább visszakoztam,mert ugyan jelenleg sem keveset cipekedek,de akkor meg pláne sokat cipekednék,még több helyre irányítanának,több munkát végeznék(tán még a fejem is elhagynám a nyakamól,ha nem volna megfelelően "rögzítve")fullosan megpakolt raklapokat cipelnék,mert azt nem csak elektromos békával kell furikázni.(Bár fullosan megrakott,"istenes"raklapokat"így is szoktam vinni és kitölteni,de nem az egészet.)Ez csak az egyik indok.A másik meg az,hogy egy kolegám,akivel szeretek együtt dolgozni és ha áruátvevőként dolgoznék éppen,akkor nem is lehetnénk egy műszakban,mert ő áruátvevő.Én egész apró és estleg másnak jelentéktelen dolgokkal is kalkulálok.
K.E. egy "színjátszásban meglehetősen tehetséges" m.vezető,mert meglehetősen sajátos stílusa van.Csupa búgó dolgot dorombol a füleidbe,ilyen szépet mond,meg olyan szépet(olyan,mint a magyar kormány),aztán meg a hátad mögött ömleszti a reklamációt,az a fajta,aki kitárgyal az ő szíve csücskével,akivel annyira egymásra találtak,a másik speciális egyeddel,D.N.-nel-aki csak úgy mellesleg helyettesként funkcionál most nálunk,de emberismeretből egy nagy nulla.D.N. sorra üldözi el tőlünk a biztonsági őröket és elég nyársatnyelt,útszéli paraszt stílusban tudja magát előadni,ha valami nem aszerint történik,ahogy őnagysága óhajtja vagy éppen rossz a hangulata.Aki puncsol neki és behódol óhajainak,az élvezheti a puncsolás minden örömét,én viszont sosem hódolok be.A feladataimat végrehajtom,de külön nem puncsolok senkinek,ez íratlan aranyszabály a buksim rejtekében.