Immár túl vagyok K.E. temetésén.Voltak bizonyos felmerülő félelmeim,hogy nehezen viselem majd a búcsúztatást,mert egy valódi igaz,jó és önzetlen barát volt ő,nagyon is közel állt hozzám.
Sokat mesélt munkavégzés közben a gyerekeiről,mintha egy regényt olvastam volna,úgy elevenedett meg lelki szemeim előtt a három gyerek képe,akikre apjuk féltő szeretete ügyel,valamint volt egy nevelt gyermeke is.Napközben több ízben felhívta őket,hogy minden rendben van-e,ez végzi-e a megbeszélt dolgát,emez elment-e a megbeszélt találkozóra,amaz az edzésre,kivitték-e a szennyest,elmosogattak-e,segítettek-e az anyjuknak,stb.
Mindig szíve minden szeretetével aggódott értük és figyelt oda rájuk,ahogy nem minden apa teszi azt már sajnos manapság.
Nálunk miután lenyugdíjazták,kezdett el dolgozni és közvetlensége,önzetlen segítőkészsége,udvariassága hamar belopta magát a szívembe.Ahhoz képest,hogy nyugdíjas volt,ha hívta valaki,azonnal ment és abszolút segítőkészség jellemezte.Ha egy műszakban voltunk,mindig jókat beszélgettünk munka közben és rendszerint mindig mesélt a gyerekeiről is.
Amikor egyik alkalommal nagyon kellett volna a kávé nekem,mert viszonylagosan kába,álmoskás voltam és még tisztára hibernált üzemmódban "üzemeltem",elpanaszoltam neki,hogy olyan jó lenne inni egy kis kávét,de nincs fönt sem az emeleten.Erre ő végtelenül gáláns módon felajánlotta,hogy jöjjek és ő ad kávét,csak fel kell jönnöm az emeletre,mert a szekrényében van a kifőzött cukrozott kávéja egy nagy üvegben,amit hozott reggel magával és jut nekem is belőle.Erre én megjegyeztem,hogy "rendben,nagyon kedves tőled E.-kém,elfogadom,de először befejezem itt a tennivalókat,ami van még".Azt mondta :"jó,majd szólj nekem,ha kész vagy és utána felmegyünk kávézni".Kész lettem,felmentünk,hívott,amikor öntötte,hogy "mennyit kérsz,gyere nézd meg,mennyit öntsek"?Én pedig egészen jóleső érzéssel léptem oda,hogy nem sajnálja és még meg is kérdezi,hogy mennyit kérek,ez akkor nagyon kedves gesztus volt számomra.Nem győztem megköszönni,többször megköszöntem.Akkor hihetetlenül jólesett az a kávé,mert nagyon nagy szükségem volt rá és az a nemes gesztus és minden érdek nélküli figyelmesség,amivel adta azt,elraktározódott a pozitív pillanatok nagy "eszköztárába"és soha nem fogom elfelejteni ezt,mindig emlékezni fogok rá.
Imádta a finom,magyaros ételeket is,bár mondta,hogy az utóbbi időben csupa pépeset kell,hogy egyen,mert a fogai egyre hiányosabbak lettek,de ez a nyugdíjas korral jár.Bár ezt az értheti csak igazán,aki benne van(volt),biztos nem lehetett neki egyszerű.Egyik nap is említette,hogy puhára kirántott csirkemellet evett,mert azt könnyű volt elrágni.
Én persze mindig előbb-utóbb a csípős pacalnál lyukadtam ki,mert nekem az a gyengém és ebben teljes egy nevezőn jártunk,mert ő is nagyon szerette és minig mondta,hogy a felesége milyen finomakat csomagol oda neki és milyen finomakat főz.
Szépen így telt el minden egyes együtt eltöltött műszak,vidám duruzsolással és még azt is említette,hogy mostmár mindig nálunk a D.,illetve az M.áruházban őrködik majd.Azt is mondta,hogy az R. áruházba nem akar többet menni,mert az ottani főnök mesterkedést indított ellene és a háta mögött lepontozta őt az értékeléseiben,mert fiatal biztiőröket akart a műszakokba hozzájuk,ezen felül viszont semmi különösebb indoka nem volt rá,mármint az ottani főnöknek.E. kérdezte,hogy ki pontozta le,mert értesült róla,hogy egy lepontozás miatt át fogják helyezni,bár az ottani főnök váltig állította,hogy nem ő volt,de egy kicsit későbbi szituációnál,mondhatnám,"szembesítésnél" kiderült,hol zörög a haraszt.Természetesen,mint azt sejthetitek,a drágalátos ottani góré volt,aki lepontozta és kiderült,hogy a szemébe hazudott,ami egy nagyon aljas cselekedet volt.Egyáltalán nem csodálkozok rajta,hogy E. ezután már nem akart ott szolgálni,mert ezek után képtelen lett volna a továbbiakban bízni benne.
Ő pedig a továbbiakban egyik nap ment az M. áruházba,másik nap hozzánk,a D.-be és ez így menetrendszerűen működött.Jól elvoltunk,mindenki végezte a maga dolgát és közben jókat diskuráltunk.Aztán nekem következett egy pihenő,majd mikor visszajöttem rá következő nap kora reggelén,akkor történt az az ominózus pillanat,amit már leírtam a korábbi bejegyzésben,hogy Sz.E. megkérdezte,hogy hallottam-e,hogy mi történt E.-vel?Akkor még csak arra gondoltam,hogy ha így kezdi,abból semmi jó nem sül ki,tán balesetet szendvedett munkába jövet?De sajnos a baj ennél jóval nagyobb volt,amikor elmondta,magát az infót megértettem,de képtelen volt az bennem ténylegesen tudatosulni.Az emberbe a napi folyamatok,a mindennap eseményei és a abban általában résztvevők automatikusan berögződnek és amikor egy meghatározó szereplő kitörlődik a "történetből",az olyan,mintha erőszakkal elszakítanának valamitől vagy valakitől,akihez pedig ragaszkodnál.No ezért fájdalmas ez a búcsú nekem.
Nehéz volt úgy dolgoznom aznap,ezzel a szörnyű hírrel a fejemben és közben egész műszak alatt úgy tenni,mintha semmi nem történt volna.De akkor Sz.E-vel elhatároztuk,hogy ha lehetőség nyílik rá,akkor mindenképp szeretnénk ott lenni K.E. temetésén.
Minden köszönetem R.M. műszakvezetőnknek,mert ő velünk görgette ezt a kezdeményezést,ami szinte akkor csak 4ember kezdeményezésén keresztül élt.De R.M. mindenkihez odament,mert gyűjtést akart szervezni,hogy E.koszorújára összedobjuk a pénzt.A főnökünk ebben a kezdeményezésben még nem volt benne,mert el volt foglalva az ügyes bajos dolgaival,de nem sokkal a temetés napja előtt "észbe kapott"és hál'istennek ő is tiszteletét tette a temetésen.M.M.-nek pedig eddig is voltak elég faragatlan húzásai leírta magát előttem,mert teljes mértékben kivonta magát a temetéssel kapcsolatos dolgok alól,egyszerűen nem kívánt részt venni benne.Amikor R.M. be akarta vonni a koszorú pénzének gyűjtésébe,hogy ő is adjon belőle,egy hihetetlenül udvariatlan módon azt válaszolta,hogy "Nem gondoljátok,hogy nekem ennyi pénzem van,nekem nincs sok pénzem.Egyébként is most teszem le a jogsit,ami kétszázezerbe kerül."Ennyit az ő nulla hozzáállásáról.
Persze arra van pénze és egy nálunk huzamosabb ideig szolgáló,számunkra kedves(neki nem volt az,pedig oka nem volt rá,csak mert viszonylag idős volt)biztonsági őr temetésére szánt gyászkoszorúba 500ft-ot képtelen volt beleadni.Mi szemrebbenés nélkül odaadtuk,pedig mi kevesebbet keresünk,mint "őnagysága" és éppen akkor a hónap vége felé is poroszkáltunk már,hiszen most volt 22.-én a temetés.A Jóisten mindenkit szemmel tart,ebben biztos vagyok és ezért ő is megkapta a kis fekete rublikáját az eddigi cselekedetei mellé.amivel majd egyszer odafent el kell számolnia és oda nem viheti majd magával a kétszázezres jogsikáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése