Amire sokszor nem is gondolnánk...

Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb...


Horatius

Szeretném ezzel az idézettel megnyitni ezt a bejegyzést,mert ez valamennyire meghatározza azt az érzést bennem,aminek érzem,hogy jelenleg is a hatása alatt vagyok,ami most  is bennem kavarog.
Soha nem éreztem még effélét,amit most.Egy erős és határozott fájdalmat,de nem fizikait,hanem határozottan lelki eredetűt,ami mintha csavargatná az ember bensejét,mint feltámadó szélvihar a gyenge fákat.Csak maga az érzés,csak egy szeretett személy elvesztésének tudata lapozódik fel bennem újra és újra és villan elém,de ez éppen elég,nagyon is elég.Ilyet még nem éltem át,de most már tudom,milyen is ez.Mély és lassan ülepedő,ami még levonulása közben is fel-fel kavarja az embert,akár a tiszta tó vizének hirtelen támadt hulláma a benne megülő vastag iszapot.Mintha ezer súlyt vinnél a vállaidon,mert te így érzed,igaz a kivülállók ezt nem érzékelhetik megfelelően,de nem is akarod mutatni,mert ez a fájdalmas érzés olyan személyes,olyan mély.
De hogy érthetővé tegyem a jelenleg befolyásoló szituációt,az történt,amit a címben is írtam,amire én sem gondoltam volna,mint ahogy más sem.Arra,hogy egy számomra kedves személyt elveszíthetek.És most ez mégis megtörtént.
8.-án itthagyta ezt az oly vegyes impulzusokkal telített világot az egyik nagyon udvarias,kedves,dolgos és barátságos biztonsági őrünk,E.,akivel én végig igazán baráti viszonyban voltam.Azt hozzá kell tennem,hogy egy nyugdíjas korú őrről volt szó,akinek volt 3kiskorú gyereke,a legnagyobb 16 volt,a legkisebb épp most kezdte az általánost.Mindig munka közben is időnként rájuk csörgött,hogy ellenőrizze,ez elment-e az edzésre,emez kivitte-e a szennyest és folyamatosan figyelemmel kísérte,hogy minden rendben legyen velük,ha lehet úgy mondani,a körmükre nézett,figyelemmel tartotta őket,de mint gondos apa és nem azért,hogy üresjáratban piszkálódjon.Nemrég többször is jött azzal a monológgal,amikor a várakozásainak nem megfelelően cselekedtek esetleg,hogy "majd megtudják,hogy mi lesz,ha én már nem leszek".
Semmi különöset nem tulajdonítottam a dolognak,mert ez csak általános megjegyzés volt,de akkor véletlenül sem gondoltam volna,hogy rövid időn belül majd valóra válik.
Előtte két nappal még mókáztunk menet közben,jókat beszélgettünk a munkavégzés fázisai között.Jókat beszélgettünk finom ételekről,melyikünk milyen ételeket szeret,mik a kedvencei neki,mik a kedvenceim nekem.Igaz,hogy az utóbbi időben hátfájdalmak gyötörték és mesélte azt is,hogy a gerince nyom egy ideget és ez olyan érzetet vált ki belőle,hogy gyakran fázik.Én ilyen esetekben megsajnáltam,mert ugyan talpraesett és dinamikus egyéniség volt ő,de azért elég szomorúnak tartottam,hogy egy nyugdíjba vonult,sok-sok évet ledolgozó,60éven felüli férfi kénytelen biztonsági őrködni,stresszelni magát és pattogni,hogy meg tudjon élni-ez elszomorító.És nem ő (volt)az egyetlen ebben a helyzetben lévő nyugdíjas,hozzáteszem,csak úgy szerényen megjegyezem.
Szóval előtte két nappal még kellemes hangvételű,vidám kis csevelyeket váltottunk munka közben,aztán én szabadnapos voltam és az azt követő nap kora reggelén,amikor besereglettünk az áruházba,hogy felvegyük az ipart a délelőttös műszakra,akkor kérdezte meg az egyik legkedvesebb koleganőm,Sz.E.,hogy "hallottad,mi történt E.-vel?"Mire én:"Nem.Miért,mi történt?"
Ezt követően mesélte el,mi is zajlott le hirtelen és a hallottak szinte lavinaként zúdultak rám.Az egészben az volt a legnehezebb,hogy nyugodtan végezzem a dolgomat és tegyek úgy,mintha mi sem történt volna és úgyszólván gond nélkül pörögjek tovább.Csakhogy ez nekem nem megy.Ha nem is mutatom ki,de belül magas lángon dolgozik bennem az adott körülmény és az általa kiváltott hangulat.Porig le voltam sújtva és sajnáltam szegényt,hogy ilyen hirtelen és vártalan érte a halál.Nem tudtam felfogni,megérteni,hogy tényleg meghalt,vártam,hogy egyszer csak betoppan..Teljesen letaglózott...
Pont nekem mondta legutóljára,amikor találkoztunk,hogy várja a 10.-ét,mert akkor kap fizut és tankolni kell a kocsiba,mert már kevés benne az üzemanyag.Szegény még azelőtt halt meg,hogy megérhette volna a 10.-ét.
Számomra kedves ember volt és melegséggel töltötte el a szívemet,hogy ennyire foglalkozott a családjával és a gyerekeivel,mert ez a mai világban igenis ritka és kivételes dolog.A gyerekeinek biztosan nagyon nehéz most,gondolom,a feleségének is,imádkoztam E.-ért és őértük is,hogy könnyebben viseljék a gyászt.
Ha lehetőség nyílik rá,azzal a bizonyos legkedvesebb koleganőmmel,akit már említettem,mindenképpen szeretnénk eljutni E. temetésére,hogy végső tiszteletünket leróhassuk előtte.Én pedig határozottan kijelentem,hogy egy igazán nagyszerű embert ismerhettem meg a személyében.
A másik nagy jelentőségű történés-bár közvetlen környezetemből  nem ismerhettem,mégis megérintett a hír-Szenes Iván halála volt,ez a hír még tejesen friss,szinte most történt.Egy fantasztikusan kivételes személyiség volt a maga kivételes szerénységével és páratlan szerzői,alkotói tevékenységgel messzire túlszárnyalt mindenkit.Érzelemgazdagsága minden művében ott lakozik,amik olyanok,mint szívének egy-egy apró szilánkja,apró darabkái.Azok a dalok,amik mindig is kedvenceim maradnak.Kellemetlen érzés tudni,hogy ő is itthagyott bennünket.
Mindkettőjüket áldja meg a Jóisten és leljenek örök nyugalomra az Atyaúristen kegyében a mennyország dicsőséges és örökké tündöklő birodalmában.
 
--------------------------------------------------------------------------------


Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sike­rült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mint­ha minden leírott mondatunk után a halál tenne pon­tot.