No szedjük csak sorrendbe a történéseket,először a legfontosabbak az említésre méltók és így haladok majd reményeim szerint az egyre kevesebb vizet zavaró történések felé.Tehát hajrá-ez nekem szól...
Először is boldogan és büszke szívvel jelentem be,hogy teljesült egy nagy-nagy kívánságom,hogy egyke fiú nimfámnak,Főnixnek egy csinatos kis fiatal nimfa lányt(tojót) szerezzek.Egyrészt kezes,megbízható,fiatal tojót akartam mellé,akivel prímán kijön majd,másrészt úgy voltam vele,hogy ha mód van rá,egy tenyésztőtől szeretném beszerezni,mert ő megfelelően szakszerűen tartja és sok értékes tanácsot,infót is tud mondani,ami nekem nem kis segítség,mert szeretnék a lehető legjobban és megfelelő ismeretek birtokában gondoskodni róla/róluk,hogy valóban igazán jól érezzék magukat nálam és velem,mint gazdijukkal.
Mihelyst értesültem egy tenyésztőről,ahol nagyon kedvező áron és széles választékban vannak fiatal nimfák,elhatároztam,hogy innen szerzem be a kis nimfa hölgyikét.Először ugyan az eredeti felállás szerint úgy volt bekalibrálva,hogy a tenyésztővel megbeszélem,milyenek vannak,milyen életkorúak,ő levázolja nekem részletesen telefonon(mivel nem volt lehetőségem elutazni érte Hmv-re)és amelyiket "kiválasztottam",azt lehozza egyik reggel,mert minden nap ő hozta a fiát iskolába Sz-re.De közben egy kis idő eltelt a következő értekezésig,mert kissé vacilláltam,hogy tényleg vegyek-e mellé párt,mert közben riogatni kezdtek a szűkebb környezetemben azzal,hogy az eddig teljesen kezessé "alakított"nimfa fiúm,Főnix egy nimfa tojó felbukkanásakor elvadul tőlem és nem fog foglalkozni velem.Ezt nem igazán akartam volna,mert olyan kis simulékony,olyan kis barátságos lett már jó ideje a kis drágám,bár ez az én kitartásomnak is köszönhető.Nem hogy nem fél,őkelme mindenhova jönne velem a lakásban a vállamon "potyautast"játszva.Aztán persze mindig azért mégsem vihetem magammal mindenhova és ilyen alkalmakkor ha a szobámban hagyom és becsukom az ajtót,akkor neki ordítani kell,amíg vissza nem jövök.Imádja,ha a nyakát és a fejét vakarászom,olyan nyakatekert mozdulatokba tudja tartani,csak hogy a megfelelő helyen hozzáférjek és ő persze csukott vagy félig nyitott kis gombszemeivel mohón élvezi a pillanatot.
Szóval két tűz között voltam,hogy vegyek mellé párt vagy nem.De mindig oda lyukadtam ki,hogy sajnáltam őt,amikor dolgozni mentem és egyedül maradt,pedig tudtam róla,hogy nagyon is társaságigényes,imádja,ha nyüzsörögnek körülötte,főleg ha én.Végül ha úgy vesszük,a szívem döntött az észérvek helyett,mert igenis társaságot akartam neki,nem tartottam igazságosnak,hogy azért,mert tartok tőle,hogy utána esetleg már nem foglalkozik velem és nem lesz barátságos,azért én ne vegyek neki egy igazi kis társat.Mert igenis joga van neki is a boldogsághoz.Elég prózain hangzik,de nem így van?És ezt nem hagyhatom figyelmen kívül,de nem ám!
Szóval megbeszéltem a tenyésztővel,hogy az egyik családtagom fel fog menni vonattal Hmv-re,ebben az esetben édesanyámról volt szó,mivel ő ráadásul kedvezménnyel utazhat.Volt olyan kedves és felajánlotta,hogy szívesen elmegy érte és én végtelenül hálás voltam,hogy végre létrejöhet a nagy találkozás a nimfa hölgyikével.
Bár az út édesanyámnak nem tartott különösebb izgalmakat és bonyadalmakat,be nem kalkulált történéseket,én már aznap ébredéskor tiszta "láz"voltam,hogy egyáltalán nyélbeütődik-e a dolog vagy valami közbejön.Dolgoztam délelőtt és sokszor odakanyarodtak a gondolataim,meg hogy milyen színű lesz,hogy fog viszonyulni Főnixhez,no meg hozzám,sok-sok kérdés merült fel bennem,de ez minden olyan emberrel úgy van,aki egy kicsit is kíváncsi,márpedig én ebben a helyzetben most nagyon is az voltam.
Aztán munka után beindult a gépezet,értem én azt ezalatt,hogy anyu hazajött a melóból,ledobta a dolgait,felkapta a cipősdobozt és a pénzt,amit a madárkára és az útiköltségre készítettem is uzsgyi el az állomásra,ott meg fel a vonatra.Mondta,hogy kissé ki volt centizve,mert éppenhogy elérte,de kénytelen volt a vonaton jegyet venni,mert a pénztárat már nem várhatta volna végig,mert elment volna a vonat.Én közben telcsin figyelemmel követtem a dolgokat és amikor a tenyésztő által megbeszélt állomásnál leszállt,az elvitte hozzájuk,ahol a papagájok voltak és ő elmondta telefonon,hogy milyenek vannak.Külön felhívtam a figyelmét arra is,hogy olyat válasszon,ami látszik,hogy egészséges,energikus,nem beteg és bágyadt és tojó legyen.Elmondta a színüket is,meg hogy neki melyik nagyon szimpi és aztán némi egyeztetgetés után mindkettőnk választása az édes kis szürke lánykára esett.Berakta neki a tenyésztő dobozba és uzsgyi haza.Én már tűkön ültem és nem bírtam magammal,minden egyes perc olyan hosszúnak tűnt,hogy azt hittem,soha nem telik le.Aztán ahogy csörrent a kulcs a zárban,nyugtalanul toporogni kezdtem az előszoba ajtaja előtt és kíváncsian vártam az új jövevényt.Sietve,de óvatosan bevittem a szobámba a dobozt,anyunak persze megköszöntem minden ezzel kapcsolatos fáradozást az utazásra értvén.
A dobozból egy tündéri kis nimfa lány pislogott ki meglehetősen rémülten és szegény nem értette,hogy és miként kerülhetett ő ide.Meg volt ijedve,de olyan kis tüneményes volt,hogy azonnal megszerettem és szívemből bíztam benne,hogy méltó párja lesz az én Főnixemnek és jól meglesznek majd.
Kissé meglepődtem,amikor megláttam,mert nem gondoltam,hogy ennyire fiatal.Többször elmondtam a tenyésztőnek,hogy az én nimfa fiúm olyan két és fél éves és hozzá kellene egy fiatal tojó.Mint az a kis drága nimfa hölgyikéről kiderült,ő mindössze 3hónapos,majdnem négy,tehát még meglehetősen fiatal.
Amikor Főnix meglátta,az összes létező kis bóbitaszál a fején teljesen égnek állt a meglepetéstől.A leányzót nem háborgattam,gondoltam,ismerkedjen meg a hellyel,a környezettel,de biztosítottam számára egy külön kalitkát,amit viszonylag kicsinek találtam,de mivel csak pár napra gondoltam,hogy szükség lehet rá,gondoltam,addig azért a célnak megfelel.Teletankoltam élelemmel,friss ivóvízzel,de akkor még hiába noszogattam oda,mert szegénykém alaposan meg volt rémülve és eszébe sem jutott még enni.
Aztán ijedtében repkedni kezdett a szobában,de mivel idegen volt még neki a környezet és meg is volt ijedve,beleszaladt a függönybe,a falnak,a szekrénynek,amivel jól rámhozta a heveny szívbajt,mert én jobban megijedtem,mint ő,az biztos.Főnix pedig ha közel volt hozzá,megcsipkedte a lábát,jobban szólva csipkedte volna,de én résen voltam és nem hagytam.
Picike-nevezzük így a kis drágát átszellemülten lavírozgatott így a szobában elég bátran,de én úgy voltam vele,hogy egyenlőre hagyom,hagy ismerkedjen a környezettel,aztán majd beszoktatom a kalitkába,mert azért folyton nem repdeshet kint,mintha valami vadasparkban lenne.
Főnix mindig alkalmanként éreztetni akarta vele,hogy ő bizony idősebb és a környék "díszpéldánya" vagy "díszhíme"...Amikor rá akart koppintgatni vagy megcsípni a lábát,azért én is résen voltam ám és letörtem a kis forradalmát..:-)
De amit meglepődve vettem észre,az az,hogy Picike hihetetlenül bátor és miután már meg tudott nyugodni az utazás és környezetváltozás viszontagságai után,gyönyörűen repült,olyan malőröket levágott,hogy csak lestem.A nagy bátorságát igazolja az is,hogy amikor a karnisra felnyúltam partvissal,ő egyszerűen rálépett a partvis puha szőrjére és hagyta,hogy szépen leeresszem,mint valami lift,na erre is lestem nagyot.
Most hagytam őket kibontakozni,kicsit szabadon repkedni,hogy szokják egymást és már egész jól elvoltak.De amit észrevettem,hogy
amikor Főnix jönni akart hozzám,Picike is akart és ez Főnixnek nem igazán tetszett,csípkedni is kezdte,de én nem hagytam persze.Picike úgy tűnik,mostmár megszokta a környezetét és összehaverkodtak a Főnixxel,ebben az is közrejátszott,hogy Picike hihetetlenül bátor és ha Főnix odakoppintott neki,sokszor elég szép intenzítással vissza is kapta azt,mert a lány nem marad adósa neki.Pedig péntek óta van nálam Picike,de egyre jobban kedvelem és látom,hogy Főnixxel príma kis csapatot fognak alkotni.
Nagyon jó kis képeket sikerült készítenem róluk,de sajnos egyenlőre nem tudom áttöleni azokat a gépemre,mert jelenleg rossz a gép bluetoothja.Mihelyst rendbe lesz,feltöltöm őket.Imádom a két kis csibészt és abszolút nem bántam meg,hogy megvettem,sőt hálát adok a Jóistennek,hogy a sors úgy hozta,hogy én juthattam hozzá egy ilyen drága kis madárkához,mint Picike,aki Főnixxel együtt igazi kincs nekem,nagyon szeretem őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése