Tömörített őrület

Na tessék,jó kis adrenalinserkentő nap volt a tegnapi,sőt,igazi adrenalingyilkos nap..Ez most a melóhelyre értendő.Mikor hol ugye..:-)Ez bizony az ilyen kis nyüzsöri emberfiánál egyébként nem jelenthet gondot,mert alapszériámban én állandóan nyüzsge "gyári beállításban üzemelek",nekem ez a természetes..Most mégis tegnap este azért hirtelen próbára lett téve a tűrőhatárküszöböm.
Bőségesen el voltunk látva tennivalókkal,ketten B.G.-vel kaptuk a legtöbb délutános műszakra előirányzott feladatot.Enyém volt mindkét friss reszort,azzal kezdtem,hogy azokat feltöltöttem,összeszedtem a széthajigált blokkokat(mert attól frászt tudok kapni)és közben persze megfűszereztem a tennivalókat egy kis be-beugrálással a kasszámba szükségszerűen,ahogy a kialakult helyzet kívánta.Közben meg kellett csinálnom az akcióváltást és az ezzel együttjáró akciós polcendeket,közben persze nem egy klinikai eset megtalált.Sokszor elgondolkodtam már rajta,hogy ha egyszer lesz annyi időm,számolni fogom,mennyi "klinikai esettel"lesz dolgom egy műszak alatt.A csapatunk nagyon jó kis csapat volt:vidám és energikus volt minden egyes "láncszeme",ami ezen a napon majd a továbbiakban derül ki,mennyire sokkal lényegesebb és kiemelkedőbb jelentőségű volt,mint máskor.
Szóval sok beütemezett feladatom volt és ahogy elkezdtem a műszakot,már igyekeztem is azonmód felvenni a ritmust,ha munkáról van szó(bár más esetben is)elég maximalista vagyok.Lezongoráztam a fentebb leírtakat és közben be-bevitorláztam a kasszába,közben elszivárogtam kajaszünetre,majd nekifogtunk B.G.-vel a teljeskörű konzervleltárt lezavarni.Előbb a raktári készletet vettük fel,majd elkezdtük a kintit is és elég jól haladtunk.Közben szintén jött egy pár klinikai eset,majd egy nő,aki azt panaszolta el,hogy fagyit szeretett volna venni,de az egész eléggé puha volt,nézzünk már rá a hűtőre.Mivel a leltár befejezése volt az első,odaböktem neki udvariasan,hogy "mindjárt megnézzük,hogy van-e valami probléma"..Sikeresen befejeztük a konzerv-leltárt(mint sok-sok kisleltárunkat,mert B.G. és én elég sokat "megnyerünk)és elmentünk megnézni az eladótéri fagyasztóhűtőpultokat,konkrétan először a fagyikhoz baktattunk és akkor már láthattuk és kézzel foghatóan tapinthattuk is,hogy nem is kis baj van,hanem "alaposan gáz van gyerekek" szituációba csöppentünk.A fagyasztópult hőmérséklete a fagyikra és egyéb lightosabb összetételű mirelittermékre nézve veszélyesen felkúszott,azt hittem,nem jól látok,amikor a kijelzőn észvesztően magas értékeket olvastam le.Azannya,gondoltam én!Gyorsan ki kellett találnom valamit,amivel az irdatlan mennyiségű mirelit terméket megmenthetem,no és az áruházat az horribilis mennyiségű selejttől és kidobástól.Villámgyorsan kellett gondolkodnunk és mint az közben kiderült,szép és egyenletes kis káosz volt kibontakozóban,mert minden hűtő hőfoka közben "elszállt",törhettem az agyam,mitévő legyek,a többiek csak álltak,de ötlet semmi nem volt,mit és hova pakoljunk.De én igyekeztem nagyon gyors lenni és már a probléma észlelésekor gyorsan be is villant egy hasznosítható ötlet,de ehhez végig kellett többször futnom a benti kamrák hőmérsékleteit,hogy ellenőrizzem,azok mennyire tudják tartani a hideget és mennyire melegedtek fel.Mint az kiderült,igaz,hogy azok is felmelegedtek eredeti hőmérsékletükhöz képest,de kamrák lévén sokkal jobban hasznosították azt a hőt,mint a kinti hűtők,amibe akkor már szinte semmi hideget nem lehetett érzékelni.Kitaláltam,hogy volt egy elég hideget adó "fekvő,úgynevezett koporsó hűtőnk" bent a raktári részen,amiben normál esetben fagyasztott pékárut tartunk,de mivel azok a pékáruk jól elbírták a felmelegedett,de stabil viszonylag még hideg levegőt biztosító kamrák hőfokát,azokat gyorsan behajigáltam egy rollkocsira a pékárus kamrába B.G.-vel,majd kiviharzottunk egy békával és üres rekeszekkel az eladótérbe a fagyasztóhűtőpultokhoz és a legrizikósabb és legveszélyeztetettebb áruktól kezdtük el beszedni az egészet és nyomtam be óvatosan,de emberfeletti sebességgel abba a koporsóba,közben persze igyekeztem figyelemmel tartani,hogy ne pakoljam tele a piros vonalnál magasabban,mert odáig hűt.Azt elég gyorsan telepakoltam és kitaláltam,hogy a többit,ami oda nem fér be azt egy rollkocsira kellene rekeszekbe szedni és betolni a fagyasztóba,az már kevésbé érzékeny a hőre,mint amiket a koporsóba tettünk;azok már elbírják azt a hőt,ami ott a fagyasztókamrában megmaradt.Közben R.M.,a m.vezető szólt,hogy úgy mondta a szerelő,hogy két óra múlva itt lesz(utólag kiderült,hogy volt az 3is,de mindegy,ők nem adnak az ilyen "semmiségekre").A lázas pakoláshoz csatlakozott a banda összes tagja,derekasan segítettek,bár ha nincs az a mentőötletem,akkor most töménytelen mennyiségű mirelitárut dobhattunk volna ki.Így csak minimális selejtünk lett,R.M. odajött és külön megköszönte nekem,de én mondtam neki,hogy az aznapi összehangolt jó és dinamikus csapat volt a kulcsa a sikernek,minden ebben aktívan a részét kivevő ember ugyanúgy dicséretet érdemel.Engem meg nem kell dícsérni,mert csak a dolgomat tettem,amit ilyenkor tenni KELL.Nekem már az is diadalittas és mámorosan jóleső érzés volt,hogy úgymond győztünk és sikerült megmentenünk a mirelitárukat,plusz még utána mentőakcióba lendültem a sajtpultban is,mert ott 16fokra szökött fel a hőmérséklet.Megnéztem a benti tejeskamra hőfokát,jobban szólva megnézegettem előtte egy párszor,mert tudni akartam,stabilan tartja-e és nem megy-e feljebb.A benti 6-7fok között tartotta magát,ami azért mégis jobb volt,mint a sajtpultnál lévő 16fok.Villámgyorsan magamhoz ragadtam pár rekeszt és beviharzottam a pulthoz(akár egy akciófilmben:-))és előbb "betermeltem"a darabolt kimérlegelt sajtokat,a salátákat,lédig juhtúrókat,krémfehérsajtokat,kaszinótojást,sonkatekercset,ilyeneket,majd rekeszbe szedtem kirakott lemérlegelt egész tömbsajtokat is.Olyan gyorsan pakoltam be,hogy utólag jöttem rá,milyen kis birka is voltam,hogy jól telenyomtam a rekeszeket,mert amikor befele kellett vinni a kamrába,elég emberes súlya volt,de rendesen,azt hittem,a földbe süppedek a súlya alatt...:-)
De megnyugodtam,hogy azt is biztos helyekre mentettem,már csak azért szurkoltam,hogy a kamrák hője maradjon stabilan legalább ennyi,mint ami most és ne menjen feljebb,mert akkor lesz baj..
Hál'istennek mint az következő nap kiderült,nem ment feljebb a hőfok.A forrása vagyis oka ennek a nagy felmerülő galibának az volt,hogy a hűtő központi rendszerében valami nyomásérzékelő kis "mütyürű" romlott el és lehelte ki a lelkét teljesen,ami a rendszer fontos részét képezi,azért okozott akkora zűrzavart az összes hűtőnél,ami a központi szgépes rendszerhez volt csatlakoztatva,amikor meghibásodott és ezért veszítették el a fonalat a hűtő hőfokai teljesen.Hát rendesen ránkhozták a frászt,az biztos,de azt,hogy nem lett nagyobb gond,azt a gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetem.Én pedig a gyors és hatékony segítségnek köszönöm,akik ott voltak velem ebben az oly lehetelennek tűnő slamasztikában és derekasan állták a sarat.Ők tudják csak,milyen tömör és velős,milyen megterhelő úgy fél óra alatt ennyi mindent csinálni,amit leírtam a hűtőkkel kapcsolatosan kialakult mizériában.Köszönet a bandának,akik akkor voltak,rájuk lehetett számítani,pedig volt egy új is közöttük és egyáltalán nem vonta ki magát ez alól,sőt iazi segítség volt a káoszban.Kellemes csalódás ért vele kapcsolatosan,egy igazán segítőkész,dinamikus és kedves,természetes személyiséget ismerhettem meg benne.Tiszta szívből remélem,hogy ez nem csak első benyomás,hanem ez továbbra is megmarad,mármint a róla első nap megalkotott kellemes benyomásom.Tudniillik,ha valami túl jónak tűnik,én hajlamos vagyok a gyanakvásra,ez nem véletlen.Minél több pofont kap az élettől az ember,annál óvatosabb,ez mindenkinél így van,ez a "belénk gyárilag beépített" védekező mechanizmus.Csak nem szabad felerősíteni magunkban,mert ha túl erőssé válik bennünk ez a "funkció"akkor hajlamosak vagyunk arra,hogy "hermetikusan elzárjuk magukat" az újabb valóban értékes barátságok elől vagy bizalmatlanokká válunk a még meglévőekkel is.Nem szabad!Minden egyes baráti szálat becsülnünk kell,mert ez az elsődleges feladatunk,hogy szeressük az arra érdemes embereket,minden más tennivaló csak ezután jöhet.Ha így telnek mindennapjaink,akkor mondhatjuk magunkat teljes embernek.